Erősebb ENSZ-jelenlét a béke érdekében Szomáliában

Az ENSZ megerősített jelenléttel próbálja meg elősegíteni az 1991 óta polgárháború sújtotta Szomáliában a béke előremozdítását – jelentette ki a világszervezet kedden.

 

A Nairobiban székelő ENSZ szomáliai különleges képviselője, Augustine Mahiga azt kívánja, hogy a közeljövőben a misszió olyan – magukat függetlennek kikiáltó – régiókban, mint Puntföld és Szomáliföld is tevékenykedjen – jelentette ki az ENSZ szóvivője, Martin Nesirky. 

Mahiga szerint fontos, hogy az ENSZ szomáliai politikai irodája (UNPOS) a fővárosban, Mogadishuban is jelen legyen, noha a város folyamatos, kormányzati és iszlamista lázadók közötti harcok színhelye. 

Nesirky – aki egykor az ENSZ egykori tanzániai nagykövete volt – azonban hangsúlyozta, hogy a tervezett ENSZ-misszió biztonsági okokból nagyon elővigyázatosan működne. Az erőszak Mogadishuban 2007-ben újult ki, amikor az Amisom, az Afrikai-Unió (AU) misszióját a fővárosba vezényelték, hogy megvédje a Nyugat által támogatott, gyenge szomáli kormányt az ország 80%-át uralma alatt tartó al-Shabaab iszlamista felkelők támadásaitól.

Az AU tagállamai elkötelezték magukat, hogy július végéig további 4 000 embert küldenek Szomáliába, ezzel a kontingens 10 000 főre növekszik. Az AMISOM jelenleg 3 500 ugandai és 2 500 burundi katonából áll.

Az Al-Kaidához közel álló al-Shabaab milícia felesküdött arra, hogy elpusztítják Sharif Cheikh Ahmed kormányelnököt, aki túlélését az elnöki palotát, a kikötőt és a repteret is védő AMISOM-katonáknak köszönheti.

Az ENSZ élelmezésügyi programja (PAM) 340 000 embert lát el Mogadishuban. Mahiga kijelentette, hogy reményei szerint az ENSZ megnövekedett jelenléte elősegíti majd a békefolyamatokat az országban.

Az ENSZ jelenleg 60 fős nemzetközi személyzettel van jelen Szomáliában, 800, különböző ügynökségben szolgálatot teljesítő szomáliaival együtt.

Ban Ki-Mun ENSZ-főtitkár hétfőn szintén bejelentette, hogy a világszervezet “enyhe”jelenlétet tervez Mogadishuban, valamint az ország más részeiben is.

Forrás: Les Afrique

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez