Maliban még a 2012-ben puccsal megbuktatott Amadou Touré elnöksége idején vásároltak utoljára külön gépet az államfőnek. A kormányfő most bejelentette, hogy a korábban beszerzett Boeing már nem alkalmas arra, hogy betöltse a biztonságos és korszerű elnöki gép szerepét. Új repülőt kell tehát venni – közölte a kormányfő. Az elnöki hivatal képviselője is beszélt a gépvásárlásról, de ő valamivel alacsonyabb árat említett, mint a kormányfő. A különbség nem igazán lényeges egy 20 milliárd CFA Frank (kb. 40 millió dollár) nagyságrendű kiadás esetén. Az ellenzéket nem is az egy-két milliárdos eltérés izgatja. Hanem eleve fölöslegesnek tartja a gépvásárlást. Információi szerint ugyanis a jelenlegi gép kifogástalan műszaki állapotban van és még sokáig képes a biztonságos repülésre. Mali egy súlyos politikai és gazdasági válságból van kilábalóban, ilyenkor kerülni kell minden fölösleges kiadást – érvelt az ellenzék egyik vezetője. A francia rádió tudósítója a bamakói utcán végzett villám közvélemény-kutatást. Az eredmény érdekes, mert a megkérdezettek fel azt mondta, Ibrahim Bubacar Keita elnöknek igenis jár egy korszerű, új különgép.