Június 21-re tűzték ki Mauritániában az elnökválasztást. A Nemzeti Egységfront (FNDU) nevű ellenzéki párt szerint azonban ez az időpont túl korai. Úgy vélik, hogy kellő felkészülési idő nélkül, érvényesülhet az a fölény, amellyel a hatalmon lévő elnök és a mögötte álló kormányzat rendelkezik. A valóban igazságos és átlátható szavazás feltételeinek megteremtéséhez hosszabb felkészülési időre lenne szükség- mondja az FNDU vezérkara. Elismerik, hogy a saját kampánystratégiájuk sincs még kidolgozva, mert a kormány nagyon közeli választási időpont mellett döntött. „Ha nem alakul ki érdemi párbeszéd, nincs más választásunk, mint a bojkott” – nyilatkozta az FNDU szóvivője. A kormányzó párt parlamenti frakcióvezetője csak annyit mondott, hogy „rendkívül sajnálnák a bojkottot”. Hozzátette, hogy továbbra is készek az „érdemi dialógusra”, de arra még csak célzást sem tett, hogy esetleg hajlandók lennének későbbre halasztani a választásokat.