Állnak a taxik a nagy kínai városokban
A profi fuvarozók az Uber és a magas adók ellen tiltakoznak.
Kínában még manapság is ritkának számítanak a munkabeszüntetések, az utcai tiltakozó megmozdulások. A taxisok sztrájkjáról, helyenkénti tüntetéseiről, útelzárásairól azonban nem csak a közösségi oldalakon, hanem a hivatalos kínai sajtóban is bőven van információ. És a jelek szerint a taxisok egyes követelései nem ellentétesek a legfelső vezetés szándékaival. A sztrájk, amely gyakorlatilag Kína valamennyi nagyvárosára kiterjedt, egyik oka, az engedély nélküli magán autósok megjelenése személyi fuvarozási piacon. Például az Uber mobiltelefonos applikáció, illetve ennek kínai változatai révén. A tiltakozók e követelését a hatóságok meghallották, és az Ubert hivatalosan be is tiltották. Más kérdés, hogy ettől még a fekete taxisok így vagy úgy továbbra is konkurenciát jelentenek. A profik másik és talán még nagyobb problémája, hogy az állam nagy sápot, magas adókat vet ki a taxis cégekre. Egy pekingi sofőr például elmondta a Francia Rádió tudósítójának, hogy reggel hattól este kilencig dolgozik és napi bevétele kb. 50-60 eurónak megfelelő összeg. „De ennek a felét le kell adnom a cégnek” – panaszolta a sofőr. Vannak olyan városok, ahol a bevétel még nagyobb hányadát kell leadniuk a sofőröknek. Arra egyelőre nincs jel, hogy az adók csökkentésére irányuló követelést is „meghallotta” volna a legfelső vezetés. (Fotó:AFP)