Egy kicsit politikus, egy kicsit vállalkozó

Megbecsülése jeleként maga az államfő avatta fel egy libériai politikus és vállalkozó új üzemét, azt az ásványvíz-palackozót, melyet Josephine Francis hitelből fejleszt tovább.

 

A felvett vállalkozói hitelek visszafizetése mellett agitált egy ásványvíz üzem avatásán Libériában az ország elnöke, Ellen Johnson Sirleaf. Azt fejtegette, hogy a kormány erőfeszítéseit is aláássák a fizetési kötelezettségeiket nem teljesítő vállalkozások. Az államfő Kingsville Montserrado megyében, egy családi gazdaságnak is tekinthető palackozó üzemben járt. Ez a vállalkozás azonban nem előzmény nélküli, tulajdonosa már működtek hasonló létesítményeket Libériában. Az államfő által felkeresett új cég  gépei óránként 3 ezer flaskát lehet töltenek meg  az ásványvízzel. Az innivalót folyamatosan mikrobiológiai és kémiai vizsgálatnak vetik alá. Ellen Johnson Sirleaf nem most találkozott először a vállalatot irányító üzletasszonnyal, aki legalább annyira ismert közszereplőként – nőpolitikusként – hazájában, mint vállalkozóként. Josephine Francis történetesen képviselő is. Egy lapinterjúban pedig éppen a „vízüzletről” számolt be, kijelentve, két-három éven belül igen kedvelt lehet a hazai termék a hazai piacon. A politikus üzletasszony gazdasági tervei megvalósításához természetesen banki szolgáltatást vesz igénybe, a kölcsönt azonban hiánytalanul vissza is fizeti.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez