Új vizsgálat, régi tragédia

Szenegál, Dakar – Az MV Le Joola nyolc évvel ezelőtt 2002, szeptember 26-án borult fel. A túlzsúfolt komp 2000 utast szállított a fedélzetén, amikor viharba került és elsüllyedt. 1860 ember vesztette életét.

 

Cheikh Tidiane Sy szenegáli igazságügyi miniszter jelentette be, hogy a kormány elrendelte a nyolc évvel ezelőtti hajó szerencsétlenség ügyének újbóli kivizsgálását Az igazságügyi miniszter azt mondta, hogy az államfő, Abdoulaye Wade utasította a kabinetet az intézkedésre. Az ügyet 2003-ban egyszer már megtárgyalták a bíróságon, és akkor a komp kapitányát tették felelősé a tragédia miatt.

A francia hatóságok szintén vizsgálatot indítottak, amelyben a szenegáli kormány felelősségét akarták felderíteni. A francia bíróság hét civil és katonai személy ellen adott ki nemzetközi elfogató parancsot. Idén októberben pedig a párizsi repülőtéren, a francia rendőrség letartóztatta, a volt tengeri kereskedelmi minisztert Gomis Diedhiout, aki a tragédia idején töltötte be a posztot. A bíróság viszont visszavonta a volt szenegáli miniszterelnök, Mame Madior Boye és Youba Sambou volt vezérkari főnök ellen kiadott nemzetközi elfogató parancsot. A szenegáli döntés okáról egyelőre hallgatnak az érintettek. Így csak találgatások vannak arról, hogy miért éppen most rendelte el a kormány az új vizsgálatot.

A tengeri hajózás történetében az MV Le Joola pusztulása a legsúlyosabb veszteségek közé tartozik. A német Wilhelm Gustoff áll, 1945-ben, 9000 menekülttel a fedélzetén veszett oda, A Titanic katasztrófájának 1500 halálos áldozata volt.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez