Barbitól Niaménak Bamakóba…

A Bamako-rali apropójából Barbara a pénz mellett számos ajándékot küldött támogatottjának, Niaménak. Egy példa arra, miként gyűlnek és érkeznek célba az AHU által Afrikába küldött adományok.

Niamé Maiga tíz éves, negyedikes, kislány két édes- és három mostohatestvérével él együtt Bamakóban. Bordás Barbara 25, dolgozik, Budapesten él, s havonta háromezer forinttal támogatja az afrikai kislány iskolába járását.
Most azonban rátett egy lapáttal: amint a videón is látszik, jól megpakolva érkezett a Magyar Afrika Társaság irodájába, hiszen a napokban induló Bamako-rali keretében lehetőség nyílt arra, hogy ajándékokat is eljuttasson a támogatott kislánynak.
„Hatan vannak testvérek, s úgy gondoltam, mindenből kapjon mindenki, hogy ne legyen veszekedés. Hallottam, hogy a szegény gyerekeknek ceruzájuk is alig van, füzetük meg pláne. Két 85 darabos rajzkészletet hoztam, valamint táskának tornazsákokat, uzsonnás dobozokat, plüssmacikat, ruhaneműt.”
Barbara a történet kezdetéről így mesélt: „Amikor egy brazíliai nyomornegyedben, egy óvodában jártam, megéreztem, milyen fantasztikus érzés, ha tudunk segíteni a szegény gyerekeknek. Nyáron az interneten találtam egy cikket, miszerint a Magyar Afrika Társaság egy ruandai iskolába vitt ajándékokat, így kerültem a honlapra és a támogatási oldalra. Rögtön érzetem, hogy megtaláltam, mivel segíthetek tovább.”
A gyermektámogatási programokról itt található bővebb információ:

http://ahu.hu/gyermektamogatasi-programok

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez