A csirkecsata átterjedhet Európára

Egyelőre a dél-amerikai csirkeimportot sújtja növekvő vám Dél-Afrikában, az európai baromfi változatlan feltételek mellett jut be az országa – ma még. De holnap?

Az európai csirke alkalmi győzelmet aratott a brazil csirke fölött Dél-Afrikában. De túl nagy örömre, elégedettségre a vén kontinens exportőreinek nincs okuk. A legutóbbi változást a behozatali vámok eredményezték, a dél-afrikai hatóságok adatai szerint a fagyasztott csirke több mint 70 százaléka Dél-Amerikából érkezett. Az olcsó – alapvetően brazil – import a helyi termelők érdekeit sértette, október és január között ezért mérsékelték mesterséges eszközökkel a bevitelt. De úgy, hogy az európai termékek behozatali vámja eddig nem nőtt. Túlságosan megnyugodniuk mégsem kell az európaiaknak, mivel a dél-afrikai baromfi egyesület alighanem sikeresen lobbizik, és könnyen elérheti, hogy dömpingellenes vámot vessenek ki az úgynevezett fagyott csontos csirkére. Az „áldozatok” a német, a brit, a holland szállítók lehetnek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez