Rejtélyes gyémántgyűrű a rendőrség karácsonyfáján
Nagy meglepetésben volt része Germantown város rendőreinek, amikor lebontották a rendőrkapitányság épületében felállított karácsonyfát. A díszek között ugyanis egy drágaköves jegygyűrűt találtak.
A Milwaukee közelében található város rendőrei szombaton fedezték fel a rejtélyes ékszert karácsonyfán – közölte a Peter Hoell rendőrkapitány a rendőrség Facebook-oldalán. Hoell közlése szerint a valódi gyémántot tartalmazó jegygyűrűt egyértelműen szándékosan helyezte el valaki a fán, és nem véletlenül került oda. A karácsonyfát a rendőrség kérésére a helyiek díszítették.
Hoell egy későbbi bejegyzésben elmondta: öt héten át várták az embereket, hogy gyermekeikkel együtt helyezzenek el díszeket a rendőrségi karácsonyfán, amiért cserébe plüssállatokat ajánlottak fel a gyerekeknek. Annak, aki a fára rakta a gyűrűt, minden bizonnyal tudnia kellett erről az akcióról, amit Facebookon hirdetett meg a rendőrség, ezért is kezdték el a közösségi oldalon keresni tulajdonost – közölte a rendőrkapitány.
Hoell közölte azt is, hogy megvizsgálták a gyűrűt, és megállapították, hogy valódi a benne lévő gyémánt, és ezért egy széfben helyezték el, míg nem jelentkezik tulajdonosa, hogy elmagyarázza, hogyan és miért került a karácsonyfára a gyémántgyűrű.
Fotó: Germantown Police