Görög olajtankert bombáztak Líbiában
A légicsapást a líbiai légierő hajtotta végre Dernában, amely jelenleg az iszlamista milicisták ellenőrzése alatt áll.
A líbiai hadsereg szóvivője azt mondta: a légicsapást azért hajtották végre, mert a hajó mozgása túlságosan is „gyanús” volt számukra. A görög tanker ugyanis nem az előre megszabott irányba haladt, és többszöri felszólítás ellenére sem tudták megállítani, hogy a hatóságok átvizsgálják. Ahmed Meszmari ezredes azt közölte, hogy az olajtankernek eredetileg a dernai erőműnél kellett volna kikötnie, de ehelyett tiltott „katonai zónába” hajózott be. Az ezredes azt is elmondta, hogy a hajót többször is figyelmeztették, de senki sem nem válaszolt a felhívásokra, majd a jármű összes világítóberendezését lekapcsolta a legénység. A líbiai hadsereg ezután döntött a vadászgépek bevetése mellett, két bombát dobtak le. A katonai szóvivő szerint a hajó nagy valószínűséggel iszlamista harcosokat szállított Dernába, ezért nem működött együtt a hatóságokkal. A támadásban egyébként a legénység két tagja életét veszítette.
A görög hatóságok tudomása szerint a hajón 26-an szolgáltak, köztük fülöp-szigeteki, görög és román tengerészek. Az olajtankerről csupán annyit tudni, hogy az athéni székhelyű Aegean Shipping cég üzemelteti. A görögök úgy tudják, hogy a hajó a helyi erőműbe szállított 16 ezer tonna üzemanyagot, és a líbiai vadászgépek akkor lendültek támadásba, amikor éppen lehorgonyzott a kikötőben.
Derna Kelet-Líbiában található. A várost lassan több, mint két éve iszlamista fegyveresek ellenőrzik, akik hadban állnak a líbiai központi vezetéssel.