Dél-Afrikai Köztársaság 2024-es választások – Pető Máté jegyzete

A 2024-es választás sorsfordító volt a dél-afrikaiak életében. Ezen a választáson mutatkozott meg az, hogy az előző ciklus politikai aktorai által létrehozott centrifugális erők visszafordíthatatlanok, valamint kezd megmutatkozni a politikai váltógazdaság és a többpárti pluralizmus kibontakozása, persze az utóbbi két tényező az ország múltja miatt, valamint a 34 éven át tartó ANC abszolút többségnek köszönhetően csak most tudott elindulni.

Zuma

Eddig a választásig az volt az alapvető paradigma, hogy az Afrikai Nemzeti Kongresszus az egy, a hatalomból kibillenhetetlen egységes tömegpárt, amely mindig megnyeri a választásokat. Azonban a rossz gazdasági döntések, a COVID válság, valamint az utána kialakuló gazdasági világválság, az egészségügy folyamatos romlása, valamint a romló életkörülmények kihatottak a társadalom minden szegletére a felső osztálytól egészen az alsó osztálybeli földmunkásig. Ezek a gazdasági, egészségügyi, szociális, valamint szociálpszichológiai ,,vektorok” végül az ,,origónál” találkoztak, ami tükrözi a 2024-es választás eredményeit. 

A 2024-es választáson összesen 52 párt indult és összesen 16.078.093 érvényes szavazatot adtak le. Az 52 pártból összesen 18 párt szerzett mandátumot. 

Jól látható, hogy az ANC-nek csak a relatív többsége lett meg, az abszolút nem, ami azt jelenti, hogy nincs meg az a mennyiségű mandátum, amivel az ANC egyedül képes lenne kormányozni úgy, mint az előző években. Ezzel az ANC közel 34 éves ,,egyedüli” kormányzása lezárult. 

Az eredmények láttán felmerül a kérdés, hogy kivel fog elkezdeni koalíciós tárgyalásokat folytatni az ANC? Két hír kelt szárnyra az elmúlt napokban. Az NPR értesülései szerint az egyik lehetőség a Demokratikus Szövetség, azaz a DA. Ez a ,,konteó” a dél-afrikai közvélemény körében terjedt el. Kealeboga Maphunye, a Dél-afrikai Egyetem afrikai politika professzora úgy véli, az is elképzelhető, hogy az EFF-el kezd el az ANC egyezkedni. Ez nem elképzelhetetlen, hiszen az ANC elnöke Julius Malema az ANC ifjúsági szövetségének egykori elnöke volt.

Pető Máté korábbi cikkei itt, itt, itt és itt olvashatóak!

(Visited 77 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez