Tényleg villát vesz Azahriah a koncertjein keresett 100 milliókból ?

Három, Puskás Arénát megtöltő koncert után vajon mire költi a pénzét Azahriah, azaz Baukó Attila. Megjelent néhány pletyka, hogy az énekes villát vesz a befolyt pénzösszegből ám ez a hír téves. Nyilatkozatában elárulta mihez is kezd a vagyonával. “Ezek már olyan összegek igazából, hogy nem is nagyon találnék már impulzust abban, hogy ezt elköltsem. Max ha szerencsejátékoznak vagy valami végtelen pénz nyelőcsőbe találnám meg az élvezetemet, akkor biztos, hogy hogy el tudnám költeni. Egyébként ez nekem olyan mennyiségű pénz – nyilván meg se közelíteni az igazi gazdagokat, de – ez annyi, hogy én ezt nem tudom már mire költeni” – fogalmazta meg Azahriah Annyit azért elárult, hogy vett drága gitárokat, drága ruhákat, cipőket, ezen kívül pedig az életszínvonala fenntartására költ. Arról pedig, hogy mit kell tenni ennyi pénzzel, többek között a menedzsereitől kapott tanácsot.

A 22 éves zenész elmondta, hogy nyilván többet engedhet magának, mint korábban, és az anyagi biztonságot tekinti a legnagyobb luxusnak, amit a pénz adhat. Azahriah arénakoncertjeivel korábban több videóban foglalkoztunk. A zenész három telt házas stadionkoncertjével a Puskás Arénában már 22 évesen történelmet ír. De vajon mitől emelkedik ki ennyire a magyar mezőnyből?

Kép forrása : https://azahriah.jegy.hu/

https://24.hu/kultura

(Visited 41 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez