A kormány levélben fordult Thuli Madonsela ombudsmanhoz és jelentésének „pontosítását” kérte. Azt írta a kabinet, hogy az anyag alapos és figyelmes áttanulmányozása után több pontot is „konfúzusnak, zavarosnak” találnak, ezért további részleteket, pontosítást kérnek az ombudsmantól. A jelentés lényege az, hogy Jacob Zumának vissza kellene fizetnie a 20 millió dolláros felújítási és bővítési költségek azon részét, amelyet indokolatlan luxus létesítményekre fordítottak. Közben tevékenykedik egy szakbizottság, amelyet maga Zuma államfő jelölt ki, és amely azt vizsgálja, milyen hibákat követhettek el a felújítás során az azt felügyelő minisztériumok. Vagyis a hatalom mindent elkövet azért, hogy a május hetediki választásokig a Zumaville botrány néven elhíresült ügy takaréklángon maradjon és semmi olyasmi ne történjen, ami érdemben befolyásolhatná a kormányzó párt választási esélyeit. A Zuma által kijelölt bizottság vezetője már közölte, hogy az ő jelentésük csak május hetedike után készül el. Persze az állami pénzen történt magánrezidencia bővítése uszodával, szabadtéri színpaddal és vadasparkkal, már korábba is nagy visszhangot keltett. De a közvélemény-kutatások szerint ezzel együtt is a húsz éve kormányzó ANC a választás legnagyobb esélyese. Persze a hatalmon lévők azért úgy vélik, biztos, ami biztos, a Zumaville botrány újabb nagyobb hullámveréseit jobb a voksolás utánra időzíteni.