Továbbra is Csányi Sándor marad az MLSZ élén
Legkésőbb június 13-án kellene elkezdeni a magyar labdarúgó-bajnokságot, ahhoz, hogy be tudják fejezni a küzdelmeket, ellenkező esetben le kell zárni a pontvadászatot – jelentette be a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) keddi online küldöttközgyűlése utáni sajtótájékoztatón Csányi Sándor, akit újabb öt évre választottak a szervezet elnökének.
Az elnökségben sem történt változás, Balogh Gabriellát, Bánki Eriket, Berzi Sándort, Dankó Bélát, Garancsi Istvánt, Nyilasi Tibort, Anthony Radevet és Török Gábort is újraválasztották.
Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója – aki 2010 óta tölti be a posztot, amelyre egyedüli jelölt volt – a március 16-án felfüggesztett bajnoksággal kapcsolatban elmondta, hogy a lezárásra egyelőre két vészforgatókönyv van: az egyik szerint sem kiesők, sem feljutók nem lennének az élvonalban, a másik szerint pedig búcsúzó nélkül, két feljutóval, 14 csapattal rendeznék meg a 2020/21-es szezont. Hozzátette, a csapatoknak legalább háromhetes felkészülésre lenne szükségük a bajnokság folytatását megelőzően.
Értékelőjébe Csányi Sándor kiemelte, az előző ciklus végeztével egy gazdaságilag erős korszak zárult le a magyar futballban. Ötvenéves lemaradást pótoltak be az infrastrukturális fejlesztések – stadionok, grundok, amatőr pályák – terén. Kiemelte a világszínvonalú Puskás Arénát, s hozzátette, hogy jelentősebb fejlesztésekre a közeljövőben nem lesz szükség. Az MLSZ elnöke megjegyezte, hogy a szövetség szélesítette a futball tömegbázisát, európai színvonalúvá fejlesztette a grassroots futballt, tíz év alatt megháromszorozta a labdarúgásba bevont aktív gyerekek, fiatalok létszámát.
Csányi Sándor szerint amiben “nem állunk jól és az előrelépés záloga lehet”, az a megfelelő szakemberek képzése, legfőképpen az utánpótláskorúak esetében, hiszen nem minden egyes gyereknek van olyan edzője, aki szakmailag és nevelőként is alkalmas lenne a munkájára.”Sokszor látunk üvöltő derviseket a pálya szélén, akik tönkretehetik egy gyereknek a futball iránti szeretetét” – fogalmazott Csányi Sándor, hozzátéve, hogy a profi kluboknál pedig szakmailag felkészült, a nemzetközi trendekkel tisztában lévő sportigazgatókra lenne szükség.
A klubok helyzetéről szólva azt mondta, meglátása szerint amennyiben a koronavírus-járványt követő várható gazdasági válság nem tart tovább az idei esztendőnél, akkor az első osztályú egyesületek nagy részénél nem lehet probléma, ugyanakkor az NB II-es és NB III-as kluboknál már más a helyzet.
Csányi Sándor szerint a magyar labdarúgás fejlődését jelzi, hogy magyar klubok egyre többször jutnak be a nemzetközi kupasorozatokba. “Bízom benne, hogy nem lesz különlegesség, ha egy magyar csapat eredményesen szerepel az Európa-ligában és a Bajnokok Ligája is elérhető lesz” – tette hozzá. Az MLSZ elnöke megjegyezte, a klubokban több magyar futballistára lenne szükség ahhoz, hogy több néző legyen a mérkőzéseken. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, a fejlesztéseknek köszönhetően mára családbarát körülmények fogadják a drukkereket, persze akad néhány mérkőzésen kivétel, és továbbra is felveszik a harcot a rasszizmus, antiszemitizmus ellen.
A következő öt év legfontosabb céljairól Csányi Sándor elmondta, egy mérsékeltebb infrastrukturális fejlesztés következik – főként amatőr, fővárosi területeken kell fejlődni -, a szakemberek képzésében, a női futball, illetve a futsal terén vannak még előrelépési lehetőségek, emellett a válogatott és a klubok sikeres nemzetközi szereplése kiemelt fontosságú. Csányi Sándor szerint továbbra is az eddigi úton kell haladni és nagyon bízik abban is, hogy a válogatott kiharcolja a jövő évi Európa-bajnoki szereplést. A sportvezető legnagyobb hiányérzeteként a nézőszám alakulását nevezte meg.