Csak úgy hömpölyögnek Kínában a turisták – pedig még nincs vége
A hétvégén hihetetlen tömegek kerekedtek fel Kínában, hogy a bezártság hetei után felkeressék a népszerű kirándulóhelyeket és városokat. Hiába figyelmeztették őket az egészségügyi hatóságok, hogy nem múlt el a veszély, a koronavírus még nem tűnt el Kínából sem.
A Huang-san hegyen lévő nemzeti parkot sok ezer ember kereste az ország keleti részén, Anhuj tartományban szombaton. Csak úgy nyüzsögtek a turisták az utazási és kijárási korlátozások hónapjai után. Sokan közülük szájmaszkot viseltek. Már reggel 8 előtt ki kellett tenni a “megtelt” táblát, a park addigra elérte a napi maximális látogatószámot, ami 20 ezer.
Közben Sanghajban a híres vízparti negyedet, a Bundot özönlötték el újra a járókelők és a vásárlók. Pekingben a parkok teltek meg három hónappal azután, hogy az első koronavírusos eseteket jelentették Vuhanból. A járvány csúcsán naponta több ezer új megbetegedésről jöttek hírek Kínából, összesen 82,641 esetről és 3,335 halottról tudni. Ám az utóbbi hetekben jelentősen visszaszorult a fertőzés. A hatóságok mindazonáltal arra figyelmeztetnek, hogy nem árt most sem résen lenni, hisz néhány tucat új fertőzöttet még ma is regisztrálnak nap mint nap.