Akadozik, sőt leállt az offenzíva

A Kongói DK keleti részén lefékeződött a nemzetközi erők támadása a ruandai gyökerű lázadók ellen.

 Épp most hosszabbították meg egy évvel az ENSZ és az Afrikai Unió Kongóba küldött egységének, a MONUSCO-nak a mandátumát. És katonailag is megerősítették a kontingenst, amelynek létszáma már eléri a 3000 főt. A MONUSCO-nak felhatalmazása van arra is, hogy hadműveleteket folytasson az Észak-Kivu tartományban ténykedő FDLR lázadó csoport ellen. Ruandai, hutu nemzetiségű fegyveresekről van szó, akiknek többsége húsz éve, a nagy ruandai népirtás után érkezett Kongóba. És az FDLR soraiban olyan harcosok is vannak, akik az 1994-es tömeggyilkosságokban aktívan részt vettek. Három hete a MONUSCO offenzívát indított az FDLR ellen, de a támadás 24 órányi előrenyomulás után leállt. A nemzetközi erők parancsnoksága szerint a „szituáció rendkívül komplex”. Az FDLR harcosai ugyanis kis csoportokban, a helyi lakosok között elvegyülve bujkálnak, sőt nem is mindig bujkálnak. Ráadásul egyes információk szerint az FDLR és a kongói központi hadsereg között időnként együttműködés alakult ki. Például akkor, amikor a Kongói DK kormányerői az M23-as lázadó csoport ellen harcoltak. Szóval a MONUSCO parancsnoksága szerint nagyon nehéz hagyományos katonai eszközökkel fellépni a Kelet-Kongóban jelenlévő ruandai eredetű lázadó csoporttal szemben. Pedig ezt a jelenlegi ruandai kormány is erőteljesen szorgalmazza, mivel az FDLR kapcsolatban áll más ellenzéki, emigráns ruandai mozgalmakkal is.  

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez