Királyi gesztus a vallási békéért

A marokkói uralkodó egy olyan mecsetbe látogatott, amely korábban a radikálisok központja volt.

 A marokkói sajtó rendkívüli jelentőségűnek nevezi VI.Mohamed gesztusát. A király pénteken a tangeri Tarik Ibn Zyad mecsetbe látogatott. Itt Mohamed Fizazi imám vezette a szertartást. Az ő nevét mindenki ismeri Marokkóban. Zyad imám ugyanis korábban a szalafistákat, vagyis az iszlamista szélsőségeseket támogatta. 2003-ban 30 év börtönre ítélték, mert segített egy terrorista csoportot. Nyolc év raboskodás után azonban VI. Mohamedtől királyi kegyelmet kapott. Visszatért tangeri mecsetébe, de már egészen más hangon beszél. A pénteki szertartáson, az uralkodó jelenlétében Zyad imám az emberi élet értékéről, a szolidaritásról, a megértésről és a toleranciáról beszélt. Vagyis az egykori szalafista a mérsékelt iszlám üzenetét hirdette. Az Assabah című lap kommentárja szerint a megtért szalafista szavainak óriási hangsúlyt adott, hogy azok a király jelenlétében hangzottak el. VI. Mohamed tehát ismét nagy jelentőségű gesztust tett az iszlám mérsékelt irányzatainak erősítése érdekében – írta az Assabah című marokkói lap.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez