Hologrammal házasodott össze egy férfi Japánban

Kiábrándult a hús-vér nőkből, ezért egy virtuális popsztárt választott élete párjának.

Kondo Akihiko 35 éves iskolai adminisztrátor már több mint egy évtizede él hatalmas szerelemben – egy hologrammal. A hölgy nem más, mint Miku Hatszune virtuális énekesnő. A 16 éves hologramsztárt a Crypton Future Media dobta piacra. Miku egy animált Vocaloid, azaz egy éneklő hangszintetizáló szoftver, türkizkék hajjal és szemekkel. A hologram képes beszélni és felébreszteni reggelente a férfit és ha kérik, felkapcsolja a világítást is.

Kondónak nem volt túl szerencsés a szerelmi élete korábban, állítása szerint teljesen kiábrándult a hús-vér nőkből. A tokiói férfi 10 év felhőtlen szerelem után tehát úgy döntött, hogy új alapokra helyezi a kapcsolatot és elveszi feleségül virtuális szerelmét, illetve annak kitömött mását, baba formájában. A ceremónián 40 vendég vett részt, de a férfi családtagjai közül senki nem volt ott. Az AFP információi szerint körülbelül kétmillió jent, azaz több mint ötmillió forintot költött az esküvőre, ami igazából nem hivatalos menyegző volt, hiszen így nem lehet hologrammal házasodni – még Japánban sem. Ennek ellenére minden úgy zajlott, mint a hagyományos verzióban, még gyűrűk is voltak. A frigyről a hologram szerkezetét gyártó Gatebox állított ki egy dimenziókat átívelő házassági okiratot.

000000000000000000000000000000000000000000000000000000holograqm

“Miku-szan a nő, akit a legjobban szeretek és ő az, aki megmentett engem” – mondta a férfi az esküvőn. Az eset meglepő lehet, de nem egyedülálló. Már 3700-an kötöttek hasonló házasságot a világon hologramokkal a Gatebox adatbázisában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez