„Felfedezik” a biogázt Afrikában. A most megjelent World Water Development Report külön is kiemeli, hogy a meleg éghajlaton lévő térségekben lehet igen jól élni a természetes energiatermelési lehetőséggel. A kiadványban utalnak rá, a szennyvízből nyerhető biogáz hasznosítása kezd gyakorlattá válni afrikai és ázsiai városokban. Kenyában a mezőgazdasági termelők számára kínál jó lehetőséget a Takamoto biogáz vállalkozás, az általa készített reaktorban a baktériumok a szerves anyagot, állati hulladékot lebontják, a felhasználható energia mellett pedig még olyan szilárd anyag is keletkezik, amely mint műtrágya hasznosítható a későbbiek során. Az ENSZ World Water Assessment Program koordinátora, Michela Miletto is az afrikai vidéki lakosságra hívja fel a figyelmet: a biogáz segíthet, hogy több energiához jussanak a szubszaharai Afrikában, ahol a lakosság 70 százaléka falvakban él. A Nemzetközi Energia Ügynökség úgy becsüli, hogy 650 millió afrikai fog élni áram nélkül 2030-ra, szemben a jelenlegi 500 millióval. Az ENSZ-jelentés Afrikának címezve több nemzetközi példát ismertet a biogáz használhatóságáról. Ezek egyike a chilei Farfana üzem, ahol a santiagói szennyvízből csaknem 24 millió köbméter biogázt termelnek, Stockholmban a szennyvíz-üzem termelte biogázzal taxik, buszok közlekednek. De most már kenyai gazdálkodók mellett Lesotho lakossága is ismeri az így nyert energiát: számos háztartásban főznek a szennyvízből nyert biogázzal.