Székely határőrök nyomában Budapesten

Gyergyószék életébe tekinthetnek be ma és holnap a Magyarság Háza látogatói Budapesten. A gazdag hétvégi program nyitókonferenciáján azokra a székely és magyar katonákra, határőrökre emlékeztek, akik önfeláldozó hazaszeretetet tanúsítva védték a magyar állam keleti és déli határait.

Nyitóbeszédében Erdélyi Rudolf, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója felidézte a 32-es határvadász emléktúrát, azt, hogy mekkora élmény volt részt venni ezen.  Vitéz Sebő Ödön főhadnagy 1944 őszén a 32. hegyi határvadász zászlóalj tisztjeként embereivel hatalmas túlerő ellen védelmezte a Gyimesi-szorost. Előttük tiszteleg az 50 kilométeres emlékút, melynek nyomvonala megegyezik azzal, amelyet a bekerítésből kitörő honvédek használtak.

“A turistaút nemcsak emlékútként jelentős, de páratlan szépségű is, átvezet a gyimesi csángóföldről a csíki székelyek lakóhelyére, végigvezetve egy csodás, emberi hősiességgel és bátorsággal átjárt hegyvidéken, ahol a magyar nép legvitézebb katonái harcoltak és haltak meg nemzetünkért” – fogalmazott Erdélyi Rudolf. Aki arról is szólt, hogy az emlékút célja összecseng a Magyarság Háza mai rendezvényének céljával: az elcsatolt területek magyarságával való kapcsolattartás erősítése, valamint a Keleti-Kárpátokban hősi halált halt katonák előtti főhajtás.

Az előadásokon szó volt a 19. századi román-magyar határ kijelöléséről, a 18. századi székely határőrezredek történelmi-hadtörténeti hátteréről, az első világháborús harcokról az Úz-völgyében, a második világháborús Székely Határőrség szerepéről, és a televíziós műsorból lett Hazajáró Egylet küldetéséről is.

A konferencián elhangzott, hogy Erdélyben a kegyeleti turizmus erősödése várható, a háborús emlékeket egyre többen keresik fel.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez