Didier Ratsiraka, aki több mint húsz évig állt az ország élén az október 25-re ütemezett választások megtartása ellen lépett fel. Tv interjújában azzal érvelt, hogy az ország pillanatnyilag „nem érett” a választásra, folytatni kellene a párbeszédet a szemben álló politikai erők között és némiképp rendbe hozni a gazdaságot. Maga Ratsiraka egyébként nem jelölt és nem is támogat egyetlen politikust vagy pártot. Tehát kicsit a „nemzet atyja” szerepbe vonult vissza. Mivel kitűnő szónok, karizmatikus egyéniség, szavaira mindenki odafigyel. De a madagaszkári szakértők szerint kicsit túlbecsüli befolyását. A választások technikai előkészületei javában zajlanak és a voksolásra minden bizonnyal sor is kerül. Az már más kérdés, hogy az utóbbi időben több afrikai választás is vitatható körülmények között zajlott és nem megoldást, hanem újabb konfliktusokat eredményezett, például a legutóbb Guineában. Lehet, hogy Ratsirakának mégis igaza van? Nem kizárt – de ez majd csak a voksolás után derül ki.