Agyonverték az érinthetetlen kaszthoz tartozó fiút egy hindu fesztiválon
Nyolc embert letartóztatott a rendőrség Gudzsarát államban (India), mert egy vallási fesztiválon egy 21 éves fiút meglincseltek.
Durga istennő, a háború istenasszonya tiszteletére rendeztek fesztivált, melyen hatalmas tömeg gyűlt össze. Két dalit fiú is meg akarta nézni az előadásokat. Ma Indiában dalitnak hívják azt a kasztot, melyet régebben érinthetetlennek mondtak. A kasztrendszer hivatalosan megszűnt ugyan Indiában, de a hétköznapokban nemigen tartják be a törvényt.
Nyolc fiú a magasabb kasztok nevében gúnyolódni kezdett a két dalit fiún, majd az egyiküket úgy megütötték, hogy a földre esett. Aztán halálra rugdosták. A másiknak, aki az unokatestvére volt, sikerült elmenekülnie. Ő értesítette a mentőket és a rendőröket. A megvert fiún már nem tudtak segíteni.
Különösen kínos az esetben az, hogy Gudzsarát állam a miniszterelnök szűkebb pátriája. Narendra Modi itt volt főminiszter, méghozzá a vallásos nacionalista párt, a BJP nevében. Akkoriban rendszeresek voltak a zaklatások a vallási és nemzeti kisebbségek közösségeiben. Különösen gyakran szerveztek pogromokat a muzulmán kisebbség ellen, melyek során több ezer ember meghalt. Emiatt sokáig nem akarták fogadni Narendra Modit Európában és az Egyesült Államokban. Miután Modi az 1,3 milliárd lakosú India kormányfője lett, megváltoztak a dolgok, de továbbra is él a gyanú, hogy a kormányzó BJP erőszakosan lép fel a nemzeti vagy vallási kisebbségekkel szemben. Ezért az indiai sajtó intő jelként mutatja fel a szerencsétlen dalit fiú halálát, mert a soknemzetiségű és sokvallású Indiában a tolerancia még nem érte el a 21. században kívánatos szintet.
Fotó: dalit kisfiúk / Flickr