Észak-Korea: Trump pszichopata!

Az amerikai elnök pácban van otthon, és ezért akarja a közvélemény figyelmét elvonni egy megelőző katonai csapással Észak-Korea ellen – írja csütörtöki számában a Rodong Szimbun. A világtól elzárt országot teljhatalommal kormányzó kommunista párt lapja azokra a bírálatokra reagált, melyek Észak-Koreát tették felelőssé egy amerikai diák haláláért.

A 22 éves fiú szervezett turistaúton vett részt Észak-Koreában 2016-ban. A hatóságok letartóztatták, mert állítólag ellopott egy propaganda-dokumentumot. Tizenöt év kényszermunkára ítélték. Kómába esett. Hazaengedték, de néhány nap múlva meghalt. Miért? Észak-Korea szerint a botulizmus nevű súlyos ételmérgezés okozta a kómát. Az amerikai orvosok szerint ez kizárt. Szerintük a kihallgatás során érhették olyan sérülések a  22 éves diákot, hogy kómába esett. Trump elnök egyenesen Észak-Korea brutális rendszerét hibáztatta a fiú haláláért.

Az amerikai elnök már ezt megelőzően is többször fenyegette megelőző csapással Észak-Koreát. A világot atomháborúval fenyegető minihatalom ugyanis 2016 óta két nukleáris robbantást és tucatnyi rakétakísérletet hajtott végre. Az ENSZ hiába sújtja szankciókkal, Észak-Korea tovább fegyverkezik. Már egyetlen szövetségese, Kína is elpártolt tőle: nem veszi át a szénexportot, mely fontos tétel Észak-Korea gazdaságában.

Trump megköszönte Kínának, hogy megpróbál nyomást gyakorolni egykori szövetségesére. Ugyanakkor Washingtonban közölték: mind kevesebb az esély arra, hogy Trump találkozzon Kim Dzsongunnal. Pedig az ifjú diktátornak ez az álma: sem nagyapjának, sem apjának nem sikerült kierőszakolnia egy csúcstalálkozót. Ez mérhetetlenül megnövelné Kim Dzsongun presztízsét a hadsereg és a kommunista párt vezetői előtt, akik a szülei nemzedékéhez tartoznak és nem tisztelik feltétlenül a 34 esztendős ifjú diktátort, aki teljhatalommal irányítja Észak-Koreát.

Fotó: A USS Ronald Reagan fedélzetén ázsiai vízeken / The Sextant

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez