Már biztos, hogy ő lesz – Szerbia új miniszterelnöke leszbikus, Európa-barát és horvát
A 41 éves Ana Brnabić ragaszkodik hozzá, hogy a munkája alapján és ne a szexuális szokásai szerint ítéljék meg Szerbiában. Abban a balkáni országban, ahol erős az ellenérzés a homoszexuális kisebbséggel szemben. A többség ráadásul oroszbarát és nem kedveli különösebben az Európai Uniót. Még kevésbé szeretik a horvátokat, akikkel nem is rég még háborúztak is.
Aleksandar Vučić elnök mindennek ellenére jelölte a fiatal nőt, aki ráadásul a tanulmányait Nyugaton végezte. Az Egyesült Államokban és Angliában tanult. Majd hazatérve magáncégek menedzsereként dolgozott. Mindössze egy éve van a nagypolitikában: Vučić miniszterelnök kormányában az államigazgatás minisztere volt. Csakhogy Vučić-ot államfővé választották. Ő tudatosan olyan pehelysúlyú politikust tett meg utódának, aki mindent neki köszönhet.
Természetesen nemcsak belpolitikai üzenete van annak, hogy olyan miniszterelnöke lesz Szerbiának, aki tavaly részt vett a Gay Pride-on! Korábban a szerb hatóságok betiltották a rendezvényt, mondván, hogy a fasiszta Obraz szervezet merényletre készül ellene. A szélsőjobb máris közölte: neki nem lesz miniszterelnöke egy leszbikus nő! Vučić viszont épp ezért választotta a fiatal nőt, aki az USA-ban és Angliában megtanulta, hogy nem kell szégyellnie nemi identitását.
Szerbia 2011 óta szeretne bekerülni az Európai Unióba. A tárgyalások lassan csordogálnak, de épp most vitatják meg a kisebbségek jogainak ügyét. Ezért fontos, hogy a horvát kisebbséghez tartozó leszbikus nő lesz Szerbia miniszterelnöke. Még egy fontos üzenete van az új miniszterelnök kinevezésének: Szerbia az EU-t kívánja választani Putyin Oroszországa helyett. Ezt a miniszterelnöknő meg is fogalmazta: olyan Szerbiát akar, mely egyenrangú társ a modern nemzetek szövetségében, az Európai Unióban.