Félelmetes mutatvány: fogaival tartotta magát egy légtornász a Niagara felett – videó

A vízesés felett, egy helikopterből ereszkedett a mélybe a trapézművésznő, aki nem mellesleg háromgyerekes anyuka.

Erendira Vasquez Wallenda trapézművész elismert artistacsaládból származik, így számára sosem jelentett problémát a félelmetes mutatványok kivitelezése – hiszen már egészen fiatalon megismerkedett az akrobatika művészetével. A közelmúltban azonban olyan dologra vállalkozott, amit előtte még senki nem próbált meg: a Niagara-vízesés felett, egy helikopterből ereszkedett a mélybe.

A 36 éves, háromgyermekes édesanya 8 perces mutatványának volt olyan része, amikor mindössze a fogaival tartotta magát. Be volt azonban biztosítva, így élete nem volt közvetlen veszélyben, hiszen ha leesett volna, megfogják a kötelek. Ennek ellenére hihetetlenül nagy bátorság kellett a gyakorlatsor kivitelezéséhez, amin nehezített, hogy a vártnál erősebb volt a szél. A helikopteren azonban ott ült a férje, ami nyugalommal töltötte el, hiszen amikor felnézett, őt látta.

„Soha nem add fel az álmaidat” – ezt üzente a fiatal lányoknak Erendira, miután leereszkedtek. Ha hisztek magatokban, bármire képesek lehettek. Akár még a Niagara-vízesés felett is lebeghettek.

(Visited 5 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez