Ki a valódi erőszaktevő?

Hivatalosan nemi erőszak miatt áll bíróság előtt a Kongói DK-ban egy ellenzéki politikus.

A tárgyalás a kinshasai legfelsőbb bíróság épületében zajlik. Zárt ajtók mögött. Pedig az érdeklődés óriási, hiszen egy ismert ellenzéki politikus a vádlott. Eugene Diomi Ndongalat, a Kereszténydemokrata Párt elnökét tavaly áprilisban tartóztatták le. A vád súlyos: nemi erőszak kiskorú ellen. Ndongala december 27-én rosszul lett és egy kinshasai klinikára szállították, agyvérzés gyanújával. A hatóságok állítják, hogy elvégezték a szükséges röntgenvizsgálatokat. A családtagok szerint viszont nem. Eugene Diomit visszaszállították a börtönbe. Állapotával kapcsolatban a családtagok azóta is borúlátók. Diomi nem tűnt egészségesnek, amikor a legfelsőbb bíróságra megérkezett. Védői szerint a nemi erőszak mondva csinált vád. Valójában az ellenzék egyik emblematikus személyiségét akarják lejáratni. A védelem szerint szabálytalanságok közepette kezdődött a per, hiszen a bírói tanácsnak elvben hét tagúnak kellene lennie, de csak öten vannak. Ezért a pert elnapolták. A család szerint a hatalom azt szeretné, ha elhúzódna per és Diomé nem érné meg az ítélethirdetést. A kormánynak ez kényelmesebb „megoldás” lenne, mint ítéletet hozni egy koncepciós perben, mondják Diomé pártbéli barátai és családjának tagjai.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez