Az utóbbi hetekben ezrével érkeznek a menekültek a kelet-nigeri Diffába. A határ túloldaláról, Északkelet-Nigériából sokszor egész falvak menekülnek ide, mert ott már elviselhetetlenek a viszonyok – mondták a helyi illetékesek az ENSZ menekültügyi bizottságát képviselő Karl Steinackernek. A tisztségviselő néhány nap helyszíni tapasztalatait összegezve aggasztónak nevezte a helyzetet. A nigériai civilek a szélsőséges iszlamista szekta, a Boko Haram támadásai elől menekülnek elsősorban, de sokszor azért is, mert a hadsereg ellencsapásai, finoman fogalmazva, nem éppen sebészi pontosságúak. Vagyis a bevetett nehézfegyverek sokszor a civileket is veszélyeztetik. De az is előfordult, hogy a hadsereg fegyvereket osztott ki egy faluban, mondván, védekezzetek, ha jönnek a szélsőséges iszlamisták. És azok persze jöttek is, pontosan azért, hogy megtorolják az ellenszegülési kísérletet. A harcedzett fanatikus fegyveresek könnyedén leszámolnak az alkalmilag szervezett helyi önvédelmi milíciákkal. Niger viszont nincs felkészülve a menekültek fogadására, ellátására. Az ENSZ illetékese szerint Nigériában kellene menekülttáborokat kialakítani, mert egy táborban könnyebben lehetne védelmet és ellátást biztosítani akár több tízezer civilnek is, mint ugyanennyi embernek, ha szétszórva, elszigetelt falvakban élnek. Javaslatok tehát már vannak, de az északkelet-nigériai civilek számára egyelőre csak a Nigerbe való menekülés az egyetlen megoldás…