150 országba exportált romlott húst egy brazil óriáscég
Az egyik legnagyobb húsfeldolgozó éveken keresztül szállította külföldre a romlott marha- és pulykahúst. A kormány tudott a dologról.
A JBS nevű óriáscéget a legnagyobb húsexportőrként is szokták emlegetni, a brazil vállalat ugyanis az eladások alapján a legnagyobb forgalmat bonyolítja a húsiparban. A szövetségi ellenőrzéseken azonban elbukott a cég: kiderült ugyanis, hogy évek óta romlott húst szállítottak a világ 150 országába.
Az ellenőrzések során 194 különböző helyszínen végeztek vizsgálatokat Brazíliában, és legalább 40 esetben találtak szabálytalanságot. A JBS mellett a világ vezető pulykaexportőre, a BRF is rosszul szerepelt az élelmiszer-higiéniai ellenőrzéseken.
Több esetben megállapították, hogy a húsokat kemikáliákkal kezelték, hogy ne lehessen észrevenni, hogy azok romlottak. Ehhez volt, hogy rákkeltő anyagot is használtak. Három húsfeldolgozót azonnal bezártak, további 21 ügyében pedig még folynak a vizsgálatok.
Ami súlyosbítja a helyzetet, hogy kormánytisztviselők is részt vettek a piszkos üzletekben. Egészségügyi ellenőröket és politikusokat vádolnak azzal, hogy a cég ellenszolgáltatásaiért cserébe kiadták a tanúsítványokat a romlott termékekre. A brazil szövetségi hatóságok nyomozásával párhuzamosan 33 kormánytisztviselő munkaviszonyát függesztették fel.
A JBS egyelőre tagad, ők azt mondják, betartották az előírásokat és a vizsgálatok során együttműködnek a hatóságokkal. A botrány kirobbanása óta mindkét brazil óriáscég részvényeinek értéke csökkent, a JBS 10, a BRF 8 százalékos csökkenést könyvelhetett el. – számolt be róla a Reuters.