Barakkba zárva – kiállítás a gulágok világáról a Szentháromság téren

Sokkoló kép: egy barakk fogadja a héten a Szentháromság térre látogatókat. Be is rendezték, úgy, ahogy kell. Vagyis úgy, amilyen valahol a Szovjetunióban volt, valamikor 1945 és 1956 között: nemcsak priccsek vannak, a korhű hangulatot szovjet katonai ruhába öltözött, fegyveres katonák is biztosítják – ki gimnasztyorkában, ki lószőr köpenyben, de mind fegyverrel a vállukon. Jönnek is a budapestiek és a turisták, készülnek sorra a szelfik. Jó tudni, hogy 2017 van, és a katonák sem szovjet fegyveresek, hanem magyar hagyományőrzők.

A Barakkba zárva – Életre ítélve köztéri kiállítás része az installáció. Tulajdonképpen két kiállítás is várja a látogatókat – a Magyarok Házában láthatónak a címe: Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1945-1956. A szombatig tartó rendezvény a Gulág-emlékév zárása. Délelőttönként rendhagyó történelemórákat tartanak iskolások számára a málenkij robotról, arról, hogyan hurcolták el magyarok ezreit évekre szóló kényszermunkára a szovjet katonák, mi mindenen kellett ott keresztülmenniük sokszor úgy, hogy soha többé nem térhettek haza.

A kiállításra, remélik, minél több fiatal eljön – mondta megnyitójában Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Mert amit itt láthatnak, az a nagyszüleik-dédszüleik életének része volt, és lassan már nem marad senki, aki első kézből tudna róla mesélni, pedig ezeket a dolgokat nem szabad elfelejteni. A II. világháborúban 700 ezer és 1 millió 100 ezer közé teszik azoknak a magyaroknak a számát, akik hadifogságba estek a Szovjetunióban, illetve akiket az akkori ország területéről hurcoltak el a Szovjetunióba – mondta az államtitkár. A Gulágra a polgári lakosságot vitték, már 1944-ben megkezdődött a civilek összefogdosása és kényszermunkatáborokba hurcolása. Először a Kárpátaljáról, utána Észak-Erdélyből, Bácskából vitték el az embereket, aztán a Dél-Dunántúlról. Természetesen az ország többi részét is érintette a dolog, de leginkább az említett területeket.  A megtorlás, a fizikai megsemmisítésük volt az egyik cél.

A táborokból nagyon sokan nem térhettek már vissza Magyarországra, akik pedig visszatértek, utána évtizedeken keresztül nem beszélhettek arról, hogy mi történt velük. Csak 1990 után mertek először beszélni erről. Olyan korszakban élünk, hogy most gyűjthetők össze utoljára ezek a személyes visszaemlékezések – hangsúlyozta Potápi Árpád János.

A kiállítások mellett délelőttönként előadások vannak, például a női és gyermeksorsokról a Gulágon,  a málenkij robotról, a magyar Gulágról, vagyis az itthoni munkatáborokról. Pénteken este a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadásában Kányádi Sándor Kétszemélyes tragédia című darabját mutatják be a Magyarság Házában, szombaton, a kommunizmus áldozatainak emléknapján pedig Matúz Gábornak az 1956-os megtorlásokról szóló Nincs kegyelem című filmjét vetítik le. A részletes programot ITT érhetik el.

A nagyon sok adatot és érdekességet felvonultató kiállítások mellett korabeli katonai egyenruha- és fegyverbemutató is várja 10 és délután 1 óra között az érdeklődőket a Magyarság Háza Kosztolányi termében. Itt kézbe is lehet fogni a 2. világháborús szovjet és német gépfegyvereket, pisztolyokat. Meg újabbakat is.

A hét programjai ingyenesek, de előzetes bejelentkezés szükséges. Az előadásokon résztvevőknek ingyenes a belépés a Mi, magyarok kiállításra is. Amely már igazán a 21. század. A Magyarság Háza termeiben barangolva interaktív módon tehetünk időutazást, “amiért jó magyarnak lenni” mottóval. Ez a kiállítás tíz legszebb szavunk köré szerveződik – Kosztolányi Dezső határozta meg, melyek azok. Anya, gyöngy, szűz, ősz, kard, vér, csók, sír, láng és szív. Mindegyik szó külön jelentést kapott itt. A szűz például az érintetlen tájak, a kard a szabadság és a küzdelem, a sír a múltból üzenő nagy tudósok és a mai lángelmék, a szív a magyar sportolók sikerei.

Kipróbálhatjuk, milyen messzire tudnánk lőni íjjal, milyen súlyosak voltak a kardok, mennyire ismerjük a magyar ételeket, történelmet, élővilágot. Újból végigizgulhatunk tíz izgalmas olimpiai döntőt a magyar női tőrcsapat 1964-es tokiói szereplésétől Risztov Éva és Gyurta Dániel emlékezetes hajrájáig 2012-ben, Londonban. De még nagyon sok mindent csinálhatunk. Megnézhetjük például az 1954-es labdarúgó vébé döntőjét is. És közben titokban reménykedhetünk, hogy hátha talán mégis máshogy végződik most, nem az ezüstéremmel.

Fotó: Bocskay Zsolt és Konkoly-Thege György