Csoportos nemi erőszak élőben a Facebookon Svédországban
Három férfit vettek őrizetbe Svédországban vasárnap csoportos nemi erőszak gyanújával. Az állítólagos erőszakot élőben közvetítették a legnagyobb közösségi oldalon, egy fiatal nő jelentette fel őket.
Az uppsalai rendőrséget vasárnap reggel hívta telefonon egy 21 éves nő, aki azt mondta: csoportos nemi erőszak közvetítésére figyelt fel egy zárt FB-csoportban, melynek több ezer tagja van.
A rendőrség kivonult, és a három, 19 és 25 év közötti férfit meg a nőt meg is találta egy lakásban. Az előbbieket egyből őrizetbe vették.
Josefine Lundgren, aki az esetet jelentette, azt mondta a svéd bulvárlapnak, az Expressennek, hogy látta, amint az egyik férfi letépte a nő ruháját, aztán ráfeküdt. Az egyik fickónál fegyver is volt – mondta. Egy másik online szemtanú, a 22 éves Lovisa éppen csevegett valakivel, amikor véletlenül meglátta az oldalt. “Két fickó nyomott le egy nőt az ágyra… először azt hittem, valami rossz vicc, de nem volt az.” Elmesélte, hogy körülbelül 200-an nézték az élő közvetítést a számláló szerint, amikor a rendőrök hirtelen megjelentek, és eltűnt a kép. A rendőrök kikérdezték a férfiakat és bevitték őket. Egyelőre semmi nem mondanak azon kívül, hogy nemi erőszak gyanújával vették őrizetbe a három férfit. Az online szemtanúk szerint a nő, akit állítólag megerőszakoltak, nem igazán volt az eszméleténél.