Vége a gambiai válságnak – elhagyta az országot az exelnök

Foggal-körömmel ragaszkodott a hatalomhoz Yahya Jammeh, aki 22 éven át volt Gambia elnöke. Hiába maradt alul a választáson decemberben, nem akarta átadni a hivatalát. Most azonban mégis megtette.

Repülőre szállt az este Gambia exelnöke. Először Guineába ment, onnét pedig a hírek szerint Egyenlítői Guineába áll tovább, ahol száműzetésben készül tölteni a következő éveket – közölte az Ecowas, a nyugat-afrikai országok gazdasági közössége.

Decemberben tartottak elnökválasztást a kis nyugat-afrikai országban. Adama Barrow azon legyőzte a Gambiát több mint 2 évtizede irányító Jammeh-t, ő azonban voksolási szabálytalanságokat emlegetett, megtámadta az eredményt és nem volt hajlandó átadni a hivatalát. 

Nyugat-afrikai országok csapatokat vontak össze, hadihajókat és vadászgépeket küldtek – katonai intervencióval fenyegettek arra az esetre, ha az exelnök nem gondolná meg magát, és erre az ENSZ is rábólintott. A gambiai hadsereg parancsnoka azt közölte, hogy katonái nem vennék fel a harcot, ha ez bekövetkezne. Most már nem fog, lefújták a műveletet, de azért maradnak szenegáli katonák a határon, hogy ha kell, a biztonság érdekében beavatkozzanak. Szenegál körülöleli a szárazföldön Gambiát.

Barrow, az új elnök hamarosan hazatér Szenegálból Gambiába. A szomszédos országban, hazája nagykövetségén tette le hivatali esküjét csütörtökön. Azt mondta, igazságtételi és megbékélési bizottságot fog felállítani, azoknak a jogsértéseknek a kivizsgálására, amelyeket elődje idején követtek el. Főleg emberi jogi visszaélésekről van szó.

Yahya Jammeh azonban már nehezen lesz felelősségre vonható. Az exelnök hatalmas autókonvojjal érkezett este a reptérre, és támogatói üdvözlése kísérte a száműzetésbe vezető út elején. Katonai zenekar búcsúztatta, a vörös szőnyegnek, amelyen a gépig sétált, mindkét oldalán előkelőségek álltak. Amikor felment a lépcsőn, visszafordult, integetett és megcsókolta a kezében tartott Koránt – számoltak be a hírügynökségek. Az őt búcsúztatók közül többen sírtak.

 

Mások viszont örültek Gambiában. Annak, hogy véget ért az, amit ők diktatúraként éltek meg, az emberi jogok és a szólásszabadság lábbal tiprásának. 

Hogy milyen egyezségre is jutottak a békés hatalomátadáson munkálkodók, vagyis Mauritánia és Guinea elnöke, akik Jammeh-val tárgyaltak, annak részletei még nem ismertek. Mindenesetre sikerült nyélbe ütniük a dolgot – 1965 óta, amikor Gambia függetlenné vált Nagy-Britanniától, most először volt békés az elnökváltás.

Az ex-államfő maga is beszélt erről a televízióban. Jóllehet valaha azt mondta, hogy milliárd évig fogja irányítani Gambiát, most azt közölte az ország polgáraival, hogy nincs szükség egy csepp vér kiontására sem, ezért távozik.

A BBC nyugat-afrikai tudósítója szerint a térség regionális gazdasági szervezete, az Ecowas a gambiai katonai intervenció lebegtetésével erős üzenetet küldött nemcsak Nyugat-, de egész Afrikának. Nevezetesen azt, hogy kész megvédeni a demokráciát, és akár katonasággal is kikényszeríteni a szabályos választásokat és azok eredményeinek tiszteletben tartását.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez