Ugandai csoda az új esztendőben

A támogató családok által küldött személyre szóló ajándékcsomagokat, alap és kiegészítő élelmiszereket, tisztálkodási szereket és bébitápszereket vittek a St. Kizito gyermekotthonnak. Olyan dolgokat, amivel sok-sok apróság évkezdését sikerülhet megszépíteni.

A lurkók itt nem is érzik át az évek közötti váltás izgalmát. Koruk miatt a helyzetükkel és körülményeikkel sincsenek még a legtöbben tisztában, nem tudják, lehet-e rosszabb vagy akár jobb is ennél. Csak ezt ismerik. Az árvaházbeli lakótársaikat, a gondoskodó apácákat és a néha felbukkanó kedveskedő, ajándékokat és édességet hozó küldöncöket. Ők nem követik, vagy érzik igazán az év közben érkező adományok hatását az életük folyására, vagy a barátságos idegenek megjelenését követő menüváltozást. De talán így is van jól, nem igaz?

Nem az ő felelősségük, hogy az életük kezdetén ebbe az irányba sodorta őket a sors. Igaz, Afrikában és a világban sajnos van az övékénél sokkal, de sokkal hányatottabb életút is, mondjuk a napi híradásokból ismert, háború sújtotta területeken, vagy az önző politikai okok miatt hozott szankciók következményeként, de mi maroknyian ezeken az ugandai árvákon próbálunk segíteni időről időre.

Egy éve indult a Magyar Afrika Társaság átfogó jóléti-támogatási programja Ugandában, a kenyai határ közelében, az Elgon-hegy lábánál található otthonban. A programban virtuális örökbefogadó szülők segítik anyagi támogatásokkal és esetenként tárgyi adományokkal az apácák által nevelt kis lakók létét.

Megérkezésünket hatalmas örömmel fogadták most is. Éppen ebéd közben értük őket. Korábbi ottléteink alkalmával többször éreztük, hogy még ijedtek, tartózkodóak velünk a picik, de ahogyan mi is, úgy ők is megismernek már minket és érzik pozitív szerepünket a hétköznapi látogatók közt. Sister Rose iránymutatásával az árvaháznak minden szükséges dologból beszereztünk. Több kanna étolajat, karton lisztet, szárazbabot, zsák rizst, cukrot, sót, fűszereket, vajat, lekvárt, kekszet, tápszereket, pelenkákat, tisztálkodó és mosószereket, tisztító szereket sikerült venni a rendelkezésre álló támogatásból.

Sejtették, hogy lesz ajándék, de ők már annak is örülnek, ha vendégek érkeznek. Hiszen ilyenkor sokkal többen foglalkoznak, játszanak velük, amire az őket nevelő apácáknak a rengeteg tennivaló és a szoros napirend miatt talán nem mindig jut elég idejük. Rendkívül kíváncsian szemlélték a támogató szülők által összegyűjtött ajándékokat. Csodálták és alig tudták elengedni az új szerzeményeket. Nagyon sokat nőttek és fejlődtek a gyerekek. A nagyobbak kedvesek és türelmesek a kicsikkel, hagyták, hadd válasszanak a közös dobozból először. Boldog izgatottsággal válogattak, de mindenki talált neki tetsző dolgot. Kinek a könyvek, kinek a csörgők, a labdák, plüssjátékok, kisautók, másnak inkább a ruhácskák, kis cipők tetszettek.

Az otthont vezető nővér nem győz hálálkodni és megköszönni mindazt, amit mi, magyarok ezért a távoli központért teszünk, de nem is ezért tesszük! Mindenki másért. Talán nem is kell erre magyarázatot keresnünk vagy találnunk. Ha valaki adott már önzetlenül rosszabb körülményű lévő embereknek vagy ellenszolgáltatás nélkül tett már valamit, hogy jobbá tegyen helyzeteket és dolgokat, akkor ezt érteni fogja.

Az ártatlan, szeretetre éhes gyermekek túlélése, léte, mosolya és ölelése talán többet ér mindennél, amit mi az önző, harácsoló világunkban álmodunk magunknak. Boldogabbak leszünk talán a harmadik luxusautónktól, óránktól, vagy az akárhányadik milliónktól? Természetesen a materiális javak eszeveszett hajszolása nem fog véget érni sem miattunk, sem mások miatt. Biztosan nem tudjuk a nagy igazságtalanságokat megváltoztatni a földön, de valahogyan megpróbálhatjuk egyensúlyba hozni – és ha hiszünk a pillangóhatásban, akkor ezekkel a kis tettekkel is hatalmas változásokat érhetünk el.

Ma itt Mbaléban a csodát nem is ők, a tiszta lelkű gyermekek élték át, amikor átölelték a plüssállatokat és tágra nyílt szemekkel próbálták feldolgozni az eléjük táruló játékok színes forgatagát, hanem mi magunk, akik lelkünkben ugyan megfeszülve és könnyeinkkel küszködve, de büszkeséggel eltöltve figyeltük a parányi angyalokat.

Köszönjük mindenkinek, aki akár egy percet is törődött a St. Kizito árvaház csöppségeivel, vagy támogatásával hozzájárult a segítők munkájához. Mert ez az igazi csoda, amit mindenkinek át kell élnie.

Ha kívánhatunk valamit tiszta szívből az újesztendőre, akkor ilyen csodát kívánunk mindenkinek!