Ezen a napon döntött az ENSZ Palesztina arab és zsidó államra osztásáról
69 éve, 1947. november 29-én döntött úgy az Egyesült Nemzetek Szervezete, hogy hiába tiltakoznak az arab országok, Palesztinát, az angol mandátumterületet felosztja egy arab és egy zsidó államra. Ezzel egy megoldhatatlannak tűnő helyzetből vélt kiutat találni a nemzetközi közösség.
A legújabb kori konfliktus a zsidók és az arabok között az 1910-es évekre vezethető vissza: akkor fejezte ki mindkét oldal az igényét Palesztinára. A zsidók cionisták voltak, akik nemrégiben vándoroltak ki Európából és Oroszországból az ősi hazába, hogy zsidó nemzetállamot alakítsanak. Az ott élő arabok csírájában akarták ezt elfojtani egy szekuláris palesztin állam létrehozásával.
1929-től az arabok és a zsidók nyiltan harcoltak egymással Palesztínában, Nagy-Britannia pedig, miután 1920-ban a Palesztina fölötti protektorátust ellátó egyedüli hatalommá lépett elő, egy ideig egyensúlyozott az arabok és a zsidók között. Később, a 30-as évek vége felé viszont megpróbálta leállítani a zsidók bevándorlását, hogy elnyerje az arabok jóindulatát. A holokauszt idején azonban, illegálisan ugyan, de sok zsidó menekült oda, és radikális csoportjaik erőszakkal léptek fel a britek ellen, akiket a cionista eszme árulóinak tartottak. A 2. világháború végén az Egyesült Államok felkarolta a cionisták ügyét. London a saját tehetetlenségét ismerte be azzal, hogy az ENSZ-re hagyta annak a problémának a megoldását, amelyre nem tudott gyakorlati választ találni. A világszervezet aztán 1947. november 29-én megszavazta a brit mandátumterület felosztását egy zsidó és egy arab államra.
A zsidók akkor Palesztina több mint felét birtokolták, jóllehet nem tették ki a népesség felét. A palesztinai arabok más országokból érkezett önkéntesek segítségével harcba kezdtek a cionista erők ellen, de a zsidók biztosították az ENSZ-határozatban nekik ítélt terület ellenőrzését, és még bizonyos arab területekét is. 1948. májusában Nagy-Britannia mandátuma lejártával kivonult, és 14-én David Ben Gurion, a Zsidó Ügynökség elnöke kikiáltotta Izrael államot. A rákövetkező napon Egyiptom, Transzjordánia, Szíria, Libanon és közvetve Irak, illetve Szaúd-Arábia lerohanta a frissen alakult államot. Megkezdődött az első izraeli-arab háború.
Az izraeliek, jóllehet kevésbé voltak felszereltek, mint az arab országok hadseregei, fel tudták venni velük a harcot, később pedig kulcsfontosságú területeket is elfoglaltak tőlük, így Galileát, a palesztin tengerpartot, és egy földsávot, amely a tengermelléki területeket összekötötte Jeruzsálem nyugati részével. 1949-ben az ENSZ által tető alá hozotttűzszünet ezeket a területeket Izrael ellenőrzése alatt hagyta. Palesztin arabok százezrei távoztak akkor Izraelből, és az országban tekintélyes többségbe kerültek a zsidók.
Ami azóta történt, az csak kisebb részt történelem – nagyobb részt politika és mindennapi élet. 1947. november 29-e máig nem ért véget.