A művészet iránti érdeklődésének első megnyilvánulásaival kapcsolatban azt mondta, hogy 12 éves korában egy Leonardo da Vinci életéről szóló könyvben olvasottak és látottak ragadták meg, különösen ami a találmányaira vonatkozott.
Különböző művészeti tanulmányok után 1944-ben egyik alapító tagja lett a végül csak egy számot megélt Arturo folyóiratnak, amely szellemi megalapozója volt az Arte Concreto Invención mozgalomnak. (A lapban megjelent cikkében a szürrealizmussal szemben lépett fel és az absztrak művészet mellett foglalt állást.) Ezekben az években az elsők között készített – fából és acélból – mobil szobrot, alkalmazta műtárgy anyagaként a neont és hozta létre hidrokinetikus alkotásait. Közreműködése révén akkoriban indult el az az európai avantgárd mozgalmakból is merítő helyi művészcsoport, amelynek hitvallása szerint az életet jellemző mozgást egyszerű színekkel és elemekkel kell megragadni, olyan “poligonális síkstruktúrákkal, a keret és a környezet festménybe emelésével, a szobrok üres tereivel, lebontott formáival, amelyek nem állnak meg a klasszikus téglalap-alapnál, a plasztika statikusságánál, a tömeg zártságánál”. Fórumuk az Arte MADI Universal folyóirat lett, amely egy évtizedet élt meg. Európai bemutatkozásukra 1948-ban a párizsi Salón des Réalités Nouvelles kiállításán került sor, amelynek hatására világszerte követőkre találtak. (Jelenleg az Egyesült Államokban, Brazíliában és Magyarországon van saját múzeuma ennek a művészetnek.)
Gyula Kosice nemzetközi ismertsége tovább nőtt, amikor 1957-től közel egy évtizeden át Párizsban élt. A megérkezése utáni évben egy neves galériában állította ki először azokat a szobrait, amelyeknek egyik alkotóeleme a víz volt, amelyet később is előszeretettel alkalmazott, építce az annak átlátszósága és fénytörő képessége révén elérhető hatásokra. (La Ciudad Hidroespacial címmel 1971-ben kiáltványt is megfogalmazott, amelyben aggodalmát fejezi ki az ökológiai egyensúly megbomlása miatt és a fenntarthatóság érdekében újfajta építészeti és városfejlesztési koncepciót javasol.)
A francia fővárosban többek között olyan személyiséggek került kapcsolatba, mint Malraux, Sartre, Tzara, Vasarely, Le Corbusier, amivel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy „befogadta gondolataikat, amelyek mély benyomást tettek rá”.
Argentínába történt visszatérését követően folyamatosan kapta az állami megrendeléseket, különböző monumentális alkotásai köztereket és középületeket díszítenek. Gondolatait könyvekbe is foglalta, amelyekből eddig másfél tucat jelent meg, az első (Invención) 1945-ben, a legutóbbi (500 lugares para vivir – La ciudad hidroespacial) 2010-ben.
Kiállítások tekintetében sem panaszkodhat, eddig már mintegy félszáz egyéni és félezernél is több csoportos bemutatkozási lehetőség adatott meg számára a világ számos országában. Tavaly Kassán az EKF programsorozat részeként az új Műcsarnokban állították ki műveit, valamint az épület előtt egy szobrát is felavatták. A legutóbbi megjelenések közül kiemelkedik az, amelyikre a „Modernites Plurielles, 1905-1970″ címmel aGeorges Pompidou Központban látható tárlat keretében kerül sor (2013. október 23 – 2015. január 26) úgy, hogy alkotásai külön termet kaptak. Erről így vallott : „Arra készültem, hogy egy, esetleg két falra kerülnek a műveim. Egyik művésznek sincs saját terme. Amikor beléptem, könny szökött a szemembe.”
Elismeréseinek sorában tudhatja a legmagasabb hazai művészeti díjat (Premio Cultura Nación) és a francia lovagrendet (Chevalier des Arts et des Lettres) is.
A művész továbbra is dolgozik, a hétköznapok délelőttjét műtermében (Villa Crespo, Barrio de Almagro, Buenos Aires) tölti, amelynek kiállítótermei csütörtökön és pénteken látogathatók is. Ahogyan ő véli, azért jó az egészsége, mert nem gondol a korára.
* „A kinetizmus a modern művészetben azon nemzetközi művészeti áramlat átfogó megnevezésére szolgál, amely emberi erővel, természet által vagy mechanikus, mágneses, elektronikus eszközökkel mozgatott és/vagy fényhatásokkal, hanghatásokkal operáló művészi alkotásokat hoz létre, valóságos, vagy virtuális mozgást teremt.”