Élő múlt – ezen a napon fedezték fel a Nílus forrását
Legalábbis először és az egyiket. De ne vágjunk a dolgok elébe. A skót James Bruce 1770. november 14-én érte el azt a helyet, ahol a világ második leghosszabb folyója ered. Pontosabban annak egyik ága.
Afrikát már az ókor óta ismerték az európaiak – igaz, sokáig csak a Földközi-tenger déli partvidékét. De már akkor izgatta őket, honnét is jöhet a földrész hatalmas és éltető folyója, a Nílus. Az első európai expedíciók a fekete kontinens belseje felé azonban csak a 18. században indultak el. Az egyik elszánt kutató a skót James Bruce volt, aki a Nílus forrásának felkutatására indult.
Akkortájt Kairó igazi világváros volt: egyiptomiak, törökök, görögök, örmények, zsidók, szírek lakták és karavánok vonultak át rajta a szélrózsa minden irányába – így dél felé is, a folyón, Fekete-Afrika belsejébe.
A Nílus már a fáraók korában kulcsot jelentett az élethez. Hérodotosz Krisztus előtt 400 évvel úgy tudta: a Nílus iszapja teszi termékennyé a síkságot, forrása Asszuánból ered, alatta Núbia földje még felderítetlen, tele titokzatos meglepetésekkel.
Erre a tájra merészkedett a skót felfedező. És el is jutott a Nílus forrásáig. Amiről ma már tudjuk, hogy a kettő közül az egyik. James Bruce a Kék-Nílus forrását találta meg a Tana tóban, az Etióp-magasföldön. A folyó ugyanis Kartúmnál kettéágazik. Egy évszázadnak kellett eltelnie, mire a Fehér-Nílus forrását, a Viktória-tavat is elérte két angol.
James Bruce, aki Abesszínában, Etiópiában is hosszú időt töltött, Angliába hazatérve nagy lélegzetű beszámolókat tartott afrikai kalandjairól. Mesélt nemcsak a Nílus forrásának felfedezéséről, de vérszomjas királyokról, vízilovakról, az élő marha húsából táplálkozó vademberekről, oroszlánevőkről is. Szerencsétlenségére a sok furcsaságot nem hitték el neki – kortársai abesszíniai hazugként emlegették.
De példáját a következő évszázadban expedíciók sokasága követte. Ez volt a felfedezések aranykora Afrikában, ekkor bukkant rá a Viktória-tóban a Fehér-Nílus forrására is két angol, Richard Burton és John Speke, és ekkor kutatta fel Szudánt egy Burt bevű német. Akik utódai egyre mélyebbre és mélyebbre merészkedtek a fekete kontinensen.
A Kék-Nílus forrása pedig, ahol James Bruce 1770-ben az első fehér emberként jár, turisták sokaságát vonzza ma is. Akárcsak a Fehér-Nílusé Ugandába. És nemcsak életükben. Mahatma Gandhinak, a polgári engedetlenségi mozgalom atyjának, az indiai függetlenségi harc vezérének, a 20. század egyik legnagyobb hatású történelmi személyiségének a hamvai is oda kerültek. Legalábbis egy részük. Gandhi hamvait 1948-ban, miután egy hindu nacionalista meggyilkolta, több részre osztották. Később aztán a tengerbe, indiai, dél-afrikai folyókba, valamint a Nílus ugandai ágába szórták.
Fotó: Balogh Sándor