Az történt, hogy a két egykori szobatárs és jóbarát, a két irodalmi Nobel-díjas összefutott Mexikóvárosban egy, az Andokban lezunt repülőgép túlélőiről készült dokumentumfilm bemutatóján. ,,Áruló” – mondta Llosa és még mielőtt Gabo (ahogy Márquezt nevezték a barátai) felocsúdott volna, a jókora balegyenest passzolt a bal szeme alá.
A helyzet az, hogy Patricia, Vargas Llosa második felesége a konfliktus kulcsfigurája volt. A kolumbiai sajtó szerint ugyanis két dolog történhetett az eseményeket megelőzőleg – és máig sem tudni, melyik az igaz.
Az egyik lehetőség szerint Patriciát éppen García Márquez figyelmeztette, hogy váljon el Llosától annak rendszeres és sorozatos félrelépései miatt. A másik verzió szerint éppen Patrícia – már az előbbiek tudatában – kicsit több vigasztalást nyert Gabónál, mind az egy feleség esetén illendő lett volna.
Aztán vannak olyan vélemények is, hogy a szakítás hátterében nem csak a ,,közös nő” ügye állt, hanem az is, hgy Márqueznek nem tetszett, ahogyan Llosa a közös balodalról fokozatosan átsorol a jobboldal, a szabadpiaci kapitalizmus híveinek táborába. Márquez akkor 48 éves volt és már megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Vargas Llosa kilenc évvel volt fiatalabb nála és 28 évvel később vehette át a ezt a kitüntetést.
A szakítás után Márquez – aki minden valamire való eseményt dokumentált az életében – egy kolumbiai barátját arra kérte, fényképezze le őt a kék karikával a bal szeme alatt. A fotó aztán a mexikói La Jornada címlapján landolt. Márquezből akkor nagyon nehéz volt egy mosolyt kicsikarni a fotó számára – mondta utólag a fotós, aki az esetről 2013-ban számolt be egy interjúban. ,,Varguitas tényleg ellátta a baját és a dolog után Gabo igen szomorúnak és depressziósnak tűnt”.
2007 júniusában Vargas Llosa Ecuadorban járt és azt mondta egy újságírónak, hogy ők Márquezzel megállapodtak: nem beszélnek a történtekről többet, inkább hagynak némi munkát jövendőbeli életrajzíróiknak. ,,Hadd találgassák, hadd kutassák mi is történt valójában” – mondta Llosa. Aztán ugyanezen alkalommal Llosa kritikával illette az irodalmi Nobel-díjat, mert szerinte nem azokat tüntetik ki, akik megérdemlik, hanem akik nagyon akarják… S ezen García Márquezt értette.
Aztán később, egy TV interjúban már azt mondta, hogy számos alkalommal újra olvasta a Száz év magány című mesterművet. S annak ellenére, hogy soha többé nem álltak szóba egymással, Vargas Llosa megírta a Száz év magány 40. évfordulós kiadásának az előszavát. Persze nagy elismeréssel szólt róla.
Amikor Llosa meghallotta Gabriel Garía Márquez halálhírét, éppen Ayacuchóban járt: ,,Egy nagy író halt meg. Munkái széles közönséget és nagy presztízst szereztek az irodalomnak. Művei túlélik majd őt és újabb és újabb olvasókat nyernek meg az irodalomnak világszerte – mondta fátyolos hangon sötét napszemüvege mögül.