Míg Európa karddal és kereszttel igázta le Amerikát, addig az új földrész észrevétlenül a gyomrán keresztül meghódította a hódítót magát is.
Arról, hogy egy-egy teljesen köznapinak tűnő termény, mint például a krumpli, milyen hatással volt például Bajorország gazdaságára majd később lesz szó, most azonban vessünk egy pillantást azokra az élelmiszerekre amelyek méltatlanul Európában nem, vagy legalábbis alig ismertek. Mindezek ellenére azonban olyan rendkívül egészséges tápanyagforrások, amelyek lehetővé tették, hogy a latin-amerikai régió szegénységben tengődő vidéki milliói sok esetben olyan átlagéletkort éljenek meg amit bizony fejlett világunk lakói is megirigyelnének.
Első helyen mindenképpen a quinoát kell megemlítenünk. Ez az Andok lankáin termesztett, fehérjében gazdag, glutén mentes mag nem véletlenül szerepel a lista első helyén, mint ahogy az sem véletlen, hogy a bolíviai felföld quinoán élő indiánjai között nem kevés a száz éves kort is megérő matuzsálem.
A quinoa finom és tápláló, mindezek ellenére csak az utóbbi pár évben fedezte fel magának az élelmiszeripar, aminek hatására alig két év alatt az egykor a szegények eledelének tekintett mag ára a többszörösére emelkedett. A quinoa gazdag rostokban, kitűnő magnézium- és foszforforrás, valamint rendkívül gazdag B és M vitaminban is.
Az Andok kincsének egyik nagy előnye, hogy pillanatok alatt elkészíthető, alig 15 perc alatt megfő, és némi színes zöldségkörettel, különleges, egészséges és rendkívül vonzó köretként díszíti tányérunkat.
A második helyen az amarántot, avagy a magyarul kevésbé misztikus disznóparéjt találjuk. A növényt Európába a 18. században hurcolták be, az Andokban azonban huautli vagy kiwicha néven évezredek óta termesztik. Az amaránt magokat sokszor mézzel vagy melasszal keverve pattogtatják, amely keveréket a roppantul inspiráló “alegría”, azaz “boldogság” névre keresztelték spanyolul. Az amaránt gazdag vas, magnézium, réz és mangánforrás, illetve az sem elhanyagolható, hogy a föld, omega-3 zsírsavakban leggazdagabb növénye, ha pedig ez még nem lenne elég a jóból C és E vitamint is jócskán tartalmaz.
Az amarántot is elég csupán megfőzni és megenni, már csak azért is, mert egy kanál főtt mag napi tápanyagbevitelünk 30%-át(!) fedezi.
A kakaót valószínűleg nem kell bemutatni, azonban tévedés ne essék, nem a multi cégek által kínált zsírokban és cukrokban gazdag, egészségtelen termékeiről beszélünk, hanem az erős illatú, nyers kakaóbabból nyert energiabombára. Tudniillik, ha tejjel keverjük vagy pirítjuk a kakaót annak éppen a legjobb tulajdonságait veszítjük el. Ha azonban sikerül szárított kakaóbabot szereznünk és azt vegetáriánus receptekben használjuk föl, akkor a daganatos betegségek és fáradtság egyik legjobb ellenszerét tisztelhetjük a finomságban, arról nem is beszélve, hogy még az agyműködésünket is felpörgeti. Itt zárójelben jegyzem meg, hogy bizonyos szakirodalmak egyenesen mérgezőnek titulálták a kakaót. Biztos, ami biztos ne dobjunk be napi negyed kiló kakaóport.
Az acaí került listánk negyedik helyére, leginkább csak azért mert nem éppen egyszerű beszerezni, mindegy egyéb szempontból az apró fekete gyümölcsök igazi energiabombák. Egyszer egy jó acaí lakomás után szó szerint megállás nélküli dolgozó-láz jött rám, a bogyók ugyanis tényleg afféle gumimacivá varázsolják az embert, aki képtelen leállni. Mellékhatása nincsen, tele van hasznosabbnál hasznosabb antioxidánsokkal, lehet belőle a szörptől kezdve a turmixig minden csinálni, már ha hozzájutunk Európában, ehhez az egzotikus gyümölcshöz.
Ha már Amerika, akkor természetesen nem tekinthetünk el a tengeritől, ám nem a hagyományos sárga, főtt kukoricát tesszük közszemlére, hanem annak ősi változatát, a Peruban honos lilakukoricát, a közkedvelt “chica morada” alapanyagát. A lilakukorica nem csak szép és finom, hanem több antioxidánst tartalmaz mint például az áfonya, rendkívül tápláló és egészen zord körülmények között is megterem.
Bónuszként a lista végére biggyesztjük a burgonyát, ugyanis ez az a gumó amelyről méltatlanul megfeledkeztek a történészek, annak ellenére, hogy az ehető gyökér legalább olyan nagy hatást gyakorolt az európai gazdaságra, mint az Újvilágból beáramló arany, de erről majd később.