Kéksisakosok harcban Kongóban

A Kongói DK-ba küldött nemzetközi erő először avatkozott be aktívan az Észak-Kivu tartományban zajló harcokba.

 A Kongói DK hadserege már hónapok óta harcban áll a magát Demokratikus Felszabadítási Frontnak nevező, (ADF-Nalu), ugandai iszlamistákból álló lázadó csoporttal. Az ADF-Nalu emberei húsz évvel ezelőtt szöktek át a szomszédos Ugandából Kongó keleti területére. Hivatalos programjuk szerint a jelenlegi ugandai vezetés megdöntésére készülnek. Valójában azonban a kongói civil lakosságot fosztogatják. Az utóbbi hónapokban több falut felégettek, kongóiak tízezreit kényszerítették menekülésre. A hadsereg ellenük indított offenzívája azonban akadozik. A Kongóba küldött nemzetközi ENSZ erő, a Monusco eddig csak logisztikai támogatást nyújtott a hadseregnek. Most azonban a kéksisakosok bevetettek két nagy tűzerejű harci helikoptert is és a z ADF-Nalu parancsnoki állásait támadták. A Monusco főnöke, Martin Kobler szerint precíziós támadást hajtottak végre a civil lakosság védelmében. Azt egyelőre nem tudni, milyen konkrét eredménnyel járt az akció. A Kongói DK instabil keleti tartományában, Észak-Kivuban nem az ugandai lázadócsoport az egyetlen olyan fegyveres erő, amely a civil lakosságot zaklatja. Legalább tucatnyi hasonló „szabadcsapat” garázdálkodik még a hatalmas területű tartományban. Az elsődleges cél azonban a legerősebb és a legveszélyesebb fegyveres csoport, az ugandai hátterű ADF-Nalu felszámolása.

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez