Az ötven éve dúló polgárháború miatt a FARC egész hegyvidékeket aknásított el – legalább annyit helyezett ki, mint amennyiről Afganisztánban tudnak. Az ázsiai ország után Kolumbia a legelaknásítottabb területű ország a világon. Nincs még egy olyan nemzet, amelynek polgárai közül annyit ölt volna meg a taposóakna, mint a kolumbiai – az ENSZ adatai szerint.
Az áldozatok 10 százaléka gyerek, hiszen ők játszanak sokszor települések szélén, ott, ahol már utak nem vezetnek – többségük a kis hegyi falvak lakóinak gyereke. Bár számtalanszor hívták fel a FARC (Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erői) gerilláinak a figyelmét, hgy ne helyezzenek ki ilyen eszközöket és ahol vannak, onnan távolítsák el, ezzen a téren nem történt semmi. A szervezet az egyetlen, amely jelenleg taposóaknákat alkalmaz – a világ országainak többsége hallgatott a felhívásra és betiltotta ezt az első sorban a polgári lakosságot gyilkoló eszközt. A FARC ugyanakkor úgy véli, ez a leghatékonyabb fegyver a kormány hadserege ellen ás ettől félnek leginkább a katonák, mert ha a robbanás nem gyilkol, akkor amputál vagy megvakít.
A gerillák még azt is bevezették, hogy ha a lakosság tagjai közül valaki alatt felrobbant az akna, akkor a családdal megfizettetik a ,,kárt” – abszurd és morbid megoldása az ,,anyagi veszteségnek”.
A taposóaknák betiltására nem véletlenül született már számos felhívás és egyezmény: az eszköz olcsó, (alig egy dollár előllítani) viszont az aknamezők megszüntetése rendkívül veszélyes és költséges dolog. Kolumbiának vannak olyan csodálatos természeti környezettel rendelkező vidékei – ilyen a Serranía de la Macarena, ahová még évtizedekig senki sem utazhat, mert a gerillák úgy megszórták a vidéket taposóaknákkal, hogy annak összeszedésére nincs pénz és nincs is vállalkozó.
Kolumbia 10 évvel ezelőtt már nem tartozott a legelaknásítottabbak közé, de mára újra az lett – köszönet a gerillák és a kormány közötti harcoknak. Amellett valamilyen hamis okból megszünt az aknamentesítés oktatása is – panaszolja Luz Piedad Herrera, annak a programnak a vezetője, aki az országban Aknák kihelyezése elleni harcot hirdette meg.