A kávézó, ahol kislányok etetnek
Ázsiában, úgy tűnik, nem állnak le a legkülönfélébb és már-már őrült kávézók megnyitásával. Az új ötlet enyhén szólva is bizarr.
A sok-sok érdekes szolgáltatást nyújtók között volt már vécékávézó, vagy olyan, ahol sok-sok labda között lubickolva lehet italozni. Az úgynevezett Maid Café-k Japánban terjedtek el, lényegük eredetileg az volt, hogy a felszolgálók francia szobalány-ruhában szolgálják ki a vendégeket a legkülönösebb módokon. Például társasjátékoznak velük, énekelnek nekik, vagy eljátsszák, hogy szerelmesek.
Azok számára, akik viszont enni szeretnek igazán, Kínában egy újfajta Maid Café nyílt, ahol a lányok kérésre megetetik a vendéget. Úgy tűnik, Hangcsou városában vannak olyanok, akik visszasírják a gyermekkorukat, amikor anyjuk etette őket. Most az teszi őket boldoggá, ha fiatal iskoláslányok teszik ugyanezt. Ezért pedig még busás borravalót is adnak.
A Shanghaiist szerint a kávézóra egyre többen kíváncsiak, mások pedig háborognak.
„Egyre inkább olyanok vagyunk, mint Japán” – fejezte ki aggodalmát egy felhasználó az interneten. Bár vannak, akik kifogásolják az ilyen helyeket, a tapasztalat azt mutatja, hogy a kínaiak is érdeklődnek utánuk, sőt sok lány szeretne ilyen helyen dolgozni. Hasonlóan érdekes volt az eset, amikor egy kínai stewardess otthagyta állását, hogy rákhámozó szolgáltatást indítson.