A kubai reformok a rendőrséget sem kímélik

A rendőri önkényeskedések és indokolatlan fellépések megszüntetése is célja annak a készülő rendeletnek, amely rendbe teszi a kubai rendőrséget.

Mint kiderült, ezentúl a szakmai előírások, az etika és a humanizmus kell, hogy a kubai rendőrség tevékenységének az alapját képezzék. Raúl Castro pénteken a minisztertanács ülésén jelentette be, hogy alapos renform elé néz a szigetország rendőrsége és ennek a reformnak szakmai, nem pedig politikai alapokon kell állnia. A Granma szerint megállapítják a rendőrség működésének szakmai alapelveit és annak megfelelően reformálják meg működésüket.

A bejelentésre egy nappal azt követően került sor, hogy a védelmi szervek a lakosság  segítségét kérték egy háromszoros gyilkos kézrekerítésében: ez szokatlan dolog Kubában, ahol nincs nyilvános statisztika a bűntettekről és fél évszázada nem fordult elő, hogy egy köztörvényes ügyben a lakossághoz fordultak volna a bűnüldözők. A gyilkos persze előkerült.

A belügyminisztériumi közlése szerint a gyilkoság Havanna óvárosában történt és egy 23 éves munkanélküli férfi követte el: megölte 49 éves barátját, annak 10 éves fiát és a kiskorú nevelőnőjét. A jelentés rendkívül szokatlan Kubában, ahol gyilkosságokról eddig sohasem számoltak be nyilvánosan, mégkevésbé azonos neműek kapcsolatából fakadó nézeteltérések miatti ügyekről.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez