Ma a legtöbben mesének tartják Brendan utazását, azonban egyesek szerint valóban megtörtént, csak az évszázadok során mesebeli elemekkel dúsult. Utóbbit támasztja alá egy skandináv saga, amely homályosan utal rá, hogy egy ír már járt a távoli kontinensen, ahova a vikingek 1000 körül érkezhettek meg. A mesebeli lényektől eltekintve Szent Brendan elvileg megtehette azt a hosszú utat amelyen később a vikingek is célt érhettek.
Egy 1500 éves középkori történet szerint Szent Brendan 93. éves volt, amikor Szent Barinthus elmondta neki nagy titkát, miszerint nemrégiben tért vissza a messze a horizonton túl fekvő Paradicsomból. Brendan ezt követően negyven napig imádkozott és böjtölt Nyugat-Írország Dingle-félszigetén, amely ujjként mutat az Újvilágra. Az agg szerzetes végül úgy döntött, hogy szerencsét próbál és útrakelt az óceánon keresztül.
A szerzetes törékeny hajóját össze-vissza sodorták a hullámok, útja során Szent Brendan óceán fölé magasodó kristályoszlopokat, ökör méretű juhokat, valamint bűzös tűzlabdát dobáló óriásokat látott, míg végül a hajó szárazföldnek ütközött. Buja növényzettel, illatos virágokkal, édes gyümölcsökkel és színes kövekkel teli partra érkezett. Negyven napot töltött itt, míg végül egy angyal felszólította, hogy térjen haza.
Hihetetlen történetei a legendák ködébe vesztek, szájról szájra terjedtek, míg végül egy 9. századi szerzetes rótta papírra Navigatio Sancti Brendani (Szent Brendan utazásai) címmel. A könyv annyira ismertté vált,hogy térképészek gyakran bejelöltek egy „Szent Brendan-sziget” nevű helyet a térképeken, rendszerint a Kanári-szigetekhez közel.
Ma a legtöbben mesének tartják Brendan utazását, azonban egyesek szerint valóban megtörtént, csak az évszázadok során mesebeli elemekkel dúsult. Utóbbit támasztja alá egy skandináv saga, amely homályosan utal rá, hogy egy ír már járt a távoli kontinensen, ahova a vikingek 1000 körül érkezhettek meg. A mesebeli lényektől eltekintve Szent Brendan elvileg megtehette azt a hosszú utat amelyen később a vikingek is célt érhettek.
A kristályoszlopok jéghegyeket jelenthettek, a Feröer-szigetek a mai napig hatalmas juhcsordáiról ismeretesek, míg a bűzös tűzlabdák az izlandi tűzhányókat takarhatták. Hogy mindez lehetséges volt-e a VI. században, arra egy Tim Severin nevű kalandor adta meg a választ 1976-ban. Épített egy currachot, s négy társával az uralkodó széljárást kihasználva az Atlanti-óceán legészakibb részére sodródtak. Közben elhaladtak az Írország nyugati részén található Aran-szigetek mellett, majd a Hebridák közelében, látták a Feröer-szigeteket, Izlandot és Grönland érintésével végül megérkeztek Új-Fundlandra.