A francia diákok csaknem háromnegyede külföldön szeretne dolgozni
Nemcsak Magyarországon, de francia földön is a külföldön tanulás, majd életkezdés a fiatalok döntő többségének álma. Középiskolásokat és egyetemistákat faggatott az Ifop közvélemény-kutató és a Le Figaro.
Maguk is meglepődtek, amikor kiderült: a diákok többsége immár egyáltalán nem ragaszkodik a hazájához annyira, ahogy azt a szülei vagy nagyszülei tették. 64 százalékuk szívesen tanulna külföldön, és 74 százalékuk örömmel vállalna ott munkát.
Mindez persze összefügg azzal, hogy meglehetősen pesszimistán ítélik meg Franciaország kilátásait a globális versenyben. A többség úgy véli: a francia gazdaság versenyképessége nem javul majd lényegesen a közeli jövőben. Külföldön jobbak a lehetőségek. Ebben tehát más a francia fiatalok mai nemzedéke, mint az előzőek. Abban viszont hasonlítanak, hogy önálló cég alapítására csak nagyon kevesen vállalkoznának. A döntő többség egy nagyvállalat, esetleg multi dolgozójaként képzeli el az életét. Az állami munkahelyek népszerűsége csökkent annak ellenére, hogy ott jóval nagyobb biztonságban érezhetik magukat a munkavállalók.
A jelentés készítői végül megállapítják: a francia fiatalok egyre kevésbé különböznek európai társaiktól. Globális kategóriákban gondolkodnak: számukra a külföldi tanulás vagy munkavállalás természetes, mint ahogy az is, hogy a saját szempontjaikat Franciaország elé helyezik.
Kép: pexels