Mobilizáltak: Kolumbiai konfliktus-app androidra

Fotómegosztás, selfie-k és szmáljik helyett mészárlások és vérengzések adataihoz férhetnek hozzá a kolumbiai „Rutas del conflicto”, azaz „Konfliktus útjai” applikációt letöltő felhasználók.

A szoftver egyedülálló adatbázisa a Kolumbiában az elmúlt évtizedekben dúló fegyveres konfliktusnak, valamint az interaktív felület arra is lehetőséget nyújt, hogy maguk az érintettek is hozzájáruljanak az adatok bővítéséhez, esetleg korrigálásához.

Oscar Parra Castellanos bogotái újságíró, a program megalkotója szerint a platform lényegében demokratizálja a konfliktus során elkövetett visszaélések és jogtiprások kivizsgálását, mivel az utca, vagy ez esetben a világháló embere számára is lehetővé teszi, hogy nyilvánosságra hozza történetét, áldozatok és hóhérok neveit.

A most elindított applikáció egyébként a kolumbiai Verdad Abierta és a Centro Nacional de Memoria Histórica több éves munkájára épít, amely során akkurátusan regisztrálták az 1982-óta az országban bekövetkezett több mint 700, a civil lakosság ellen elkövetett atrocitást.

Az IOS-re és Androidra letölthető program GPS-es helymeghatározó rendszerrel is rendelkezik, amely láthatóvá teszi a felhasználó számára az aktuális földrajzi pozíciójának közvetlen közelében, például 50 kilométeres körben, fellelhető mészárlások helyszíneit.

Az adott helyszínekről a program széleskörű információkat nyújt, képek, levéltári adatok, személyes beszámolók és nevek formájában, illetve arra is megpróbálnak választ adni, hogy vajon milyen konkrét esemény válthatta ki az adott helyszínek elkövetett erőszakos cselekményeket.

A szoftver meglehetősen pártatlan és objektív formában tálalja a konfliktus interaktív térképét, hiszen mind a paramilitáris erők, a gerillák, a hadsereg, és az úgynevezett Bacrim, azaz a „bandas criminales” a paramilitáris erők feloszlatása után hátramaradt bűnözői csoportok által elkövetett visszaélések adatai is hozzáférhetőek a „Rutas del conflictóban”.

A fejlesztők hangsúlyozták, hogy a program csak a négy vagy annál több halálos áldozatot követelő mészárlások adatait tartalmazza a célja pedig az, hogy megismertesse az ország lakosságával és a közvéleménnyel az ez idáig továbbra is lezáratlan kolumbiai konfliktus elmúlt harminc évét, aminek ismeretében talán elkerülhető lesz a további vérontás.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez