Bejelentésével az elnök megerősítette azokat a híreket, amelyeket a Búsqueda helyi napilap röppentett fel alig egy hete.
„Menekültként érkeznek az országba, ha pedig hozni akarják magukkal a családjukat, arra is találunk megoldást” – mondta Mujica az El País montevideói lapnak adott interjújában.
Az Egyesült Államok évek óta fennálló komoly nemzetközi nyomásnak engedve most úgy tűnik tényleg elkötelezett a börtön bezárása mellett, ám kérdés, hogy mi lesz a sorsa az intézményben fogvatartott 155 rabnak.
Az Ob ama-adminisztráció újabban a foglyokat a legkülönbözőbb országokba szállíttatja, hogy végre lakat kerülhessen a börtön kapuira.
Az USA montevideói nagykövetsége már korábban is jelezte, hogy tárgyalnak a dél-amerikai ország kormányzatával néhány fogoly esetleges befogadásáról. A diplomáciai misszió közleménye szerint Uruguay az után egyezett bele a rabok beengedésébe, miután a kormány két megbízottja által személyesen is meggyőződhetett a Guantánamón uralkodó körülményekről.Az ügyben egyébként tárgyalások folytak az észak-amerikai, az uruguayi, valamint a kubai fél között is.
A lépésről nyilatkozva Mujica a sajtónak kifejtette, hogy az ügy emberi jogi aspektusai miatt szánta el magát kormánya az öt fogvatartott befogadására, és arról biztosította az USA-t valamint a közvéleményt, hogy a reciprocitás elve alapján a szívességért cserébe Uruguay be fogja nyújtani a „számlát” Washingtonnak.
Mint ismeretes, a volt tupamaro gerilla, José Mujica maga is majdnem 15 évet töltött az uruguayi katonai junta börtöneiben embertelen körülmények között.