A beiktatását követő első sajtótájékoztatóján Michelle Bachelet kifejtette, hogy kész tárgyalóasztalhoz ülni Bolíviával, azonban a tengeri kijárat kérdésében azonban a hágai Nemzetközi Bíróság dönt majd.
A Palacio de la Monedában tartott sajtókonferencián Evo Morales szavaira reagálva – aki egyébként a 2006-ban zátonyra futott 13 pontos agendát kívánja újra napirendre tűzni – Bachelet elmondta, hogy nagyra értékeli a bolíviai államfő látogatását és abbéli szándékát fejezte ki, hogy szorosabbra fűzze a két ország kapcsolatait.
A chilei államfő a sajtó képviselőinek kifejtette, hogy országa megerősítette a Hágában dolgozó szakértői csoportját.
Úgy tűnik azonban, hogy a bolíviai államfő továbbra is ragaszkodik a tárgyalások folytatásához országa Csendes-óceáni kijáratáról. „A hágai akták továbbra is nyitva maradnak, az ügy folytatódik, azonban szeretnénk a bíróság munkájával párhuzamosan továbbra is tárgyalni a kérdésről” – tette világossá chilei kollégájától gyökeresen eltérő nézeteit Morales.
Eközben rendkívül befolyásos bolíviai bányászszakszervezet, a COB vezetősége üdvözölte a chilei társadalmi mozgalmak és a civilszféra támogatását, amelyről Morales elnök személyesen is megbizonyosodtatott a minap Santiagóban.
A chilei politikai paletta nézetei jócskán megoszlanak az északi szomszéd tengeri kijáratának biztosításáról. Míg a volt diákvezér, most kommunista honanya, Camila Vallejo szerint a diplomáciai kardcsörtetés visszaveti Chile és Bolíviai jó kapcsolatait, addig a jobboldal hallani sem akar egy esetleges tárgyalásos rendezésről.