Újabb robbantás Törökországban – halottak, több mint 200 sebesült
Autóba rejtett pokolgép robbant csütörtökön a főként kurdok lakta kelet-törökországi Elazig város rendőrkapitánysága előtt, legalább 3 rendőr meghalt, összesen 217 ember megsebesült, köztük 85 rendőr és 60 civil, 20 személy állapota súlyos – jelentette a Dogan török hírügynökség. Hat katona halálát okozta egy házi készítésű robbanószerkezet Bitlis tartomány Hizan körzetében is, az a pokolgép egy elhaladó katonai páncélautó alatt lépett működésbe.
Elazigban a központtól 6 kilométerre található négyemeletes épület homlokzata szinte teljesen beomlott, a környező fák gyökerestül kiszakadtak a földből, a közeli autók kiégtek, a boltok kirakatai mintegy két kilométeres körzetben betörtek. A helyszínre sok mentőegységet rendeltek. A kórházakba önkéntes véradók siettek, az egészségügyi minisztérium ugyanakkor megerősítette, hogy nincs készlethiány. A hatóságok a merényletért a kurd autonómiáért harcoló Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezetet teszik felelőssé. A kurd lázadók gyakran követnek el hasonló támadásokat az ország délkeleti, illetve keleti részében, mindazonáltal ezen a településen először fordult elő.
Fikri Isik védelmi miniszter az incidensre reagálva az Anadolu török állami hírügynökségnek azt mondta, hogy a “PKK-t nem a régió népének sérelmei, hanem globális erők működtetik”. Kiemelte: a merényletekben sok olyan civil is életét veszti, akik nevében a terrorszervezet küzd. A PKK úgy véli, hogy a július 15-i katonai puccskísérletet követően Törökország védelmi ereje csökkent – világított rá Isik.
A CNN Türk török hírtelevíziónak nyilatkozó egyik szemtanú, Mustafa Celik elmondása szerint a pokolgépet szállító gépjármű mozgásban volt, ami öngyilkos merényletre utal, de ezt az állítást hivatalos források nem erősítették meg. A férfi, aki az élő adásban újságíróként mutatkozott be, azt is közölte, hogy a halottak száma több, mint amennyiről a beszámolók szólnak, valamint hangsúlyozta, hogy a támadás előkészítőit már négy napja keresték. Binali Yildirim miniszterelnök délután Hulusi Akar vezérkari főnök, illetve tárcavezetők és számos kemalista ellenzéki képviselő társaságában ellátogatott a helyszínre. A kormányfő bejelentette: a csütörtöki esetek nyomán emelték a terrorriasztási szintet a térségben. Yildirim megerősítette, hogy a támadást a PKK hajtotta végre, és arról is beszámolt, hogy 72 embert már hazaengedtek a kórházakból.
Kelet-Törökországban csütörtök kora hajnalban is autóba rejtett pokolgép robbant. Az iráni határ közelében fekvő Van város egyik rendőrőrse mellett három civil meghalt, további 40 ember megsebesült, köztük 2 rendőr. A PKK napközben a kelet-törökországi Bitlis tartomány Hizan körzetében is működésbe léptetett egy házi készítésű robbanószerkezetet, egy elhaladó katonai páncélautó alatt. A detonáció után lövöldözés alakult ki. A biztonsági erők 6 tagja meghalt, 6 katona pedig megsebesült.
A szeparatisták 1984 óta tartó küzdelmét 2013-ban tűzszünet zárta le, de tavaly nyáron kiújultak az összecsapások a kurd fegyveresek és a török biztonsági erők között. A konfliktusban azóta több mint 7000 kurd lázadó és a török biztonsági erők legalább 600 tagja meghalt. Recep Tayyip Erdogan török elnök a közelmúltban többször hangoztatta: a katonai beavatkozással pontot akar tenni a felkelés végére.