38 órán keresztül úszott a tengerben, mire megtalálták

Egy sanghaji nő a vízbe esett egy tengerjáró hajóról, majd mentőmellény nélkül 38 órán át hánykolódott a hullámokban.

Miközben mindenki az olimpián résztvevő kínai úszókat ünnepli a távol-keleti országban, hihetetlen úszóteljesítményről tett tanúbizonyságot egy sanghaji nő a kelet-kínai tengeren. A 31 éves Fan addig kémlelete a hajó korlátjára hajolva a tengert, hogy aztán véletlenül átesett rajta, bele a 20 méter mély vízbe – írja a shanghaiist.com.

A probléma az volt, hogy senki nem látta ezt. Megpróbált kiáltani, de senki nem hallotta. Fél órába telt, mire a tengerjárón vele utazó szülei észrevették, hogy eltűnt. Ezután közel másfél napba telt, mire hallottak felőle.

Fan valahogy életben maradt. A rendőrségnek azt mondta, hogy nagyon jó úszó, és atlétikában sokat jeleskedett. Elmondása szerint az idő nagy részében sodródott a tengeren, csak akkor úszott, amikor ki kellett térnie a hatalmas hajók útjából. Végül nagyon elfáradt, de valahogy tudott aludni, miközben továbbra is a felszínen maradt. 38 órával később talált rá egy halászhajó.

woman_overboard2

A nő állítólag később leginkább arra panaszkodott, hogy megcsípte néhány medúza. A kínai internetezők persze nehezen hiszik el a történetet. A szkeptikusok szerint képtelenség ennyi ideig túlélni a tengerben, aludni meg pláne.

woman_overboard4

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez