Cseh László siet haza
Cseh László, a talpra állás olimpiai bajnoka szeretné elkerülni az újabb nehéz helyzeteket, de már a családbővítés gondolatával is foglalkozik
Úgy tűnik, hogy a 31 éves és 22-szeres olimpiai bajnok Michael Phelps most már tényleg kiáll a sorból, a nála fél évvel fiatalabb Cseh László viszont áll az újabb kihívások elé, amelyek első nevezetes és különleges eseménye a jövő évi budapesti FINA Világbajnokság lehet. Hazai pályán, az új Dagály Úszó Arénában, ahol az újdonsült olimpiai bajnok Josepf Schooling mellett a 200-on bronzérmet nyert Kenderesi Tamás is újra a vetélytársa lehet.
Elég volt a válságterápiából
„Nagyon mélyről kellett felkapaszkodnom, hogy újult elhatározással és tiszta fejjel neki tudjak vágni a 100 méteres pillangó döntőjének. Kifejezetten jó, hogy sikerült talpra állnom, ahogy azt már több világversenyen is megtettem, mostantól viszont szeretném elkerülni a hasonló helyzeteket, a kimerítő válságterápiát.” nyilatkozta Cseh László, a szinte egyedülálló sorrendet kialakító 100-as döntő másnapjának reggelén a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.
Cseh László tudomása szerint az olimpiai úszóversenyeken még soha nem alakult ki hármas holtverseny a győztes mögött, ahogy azzal is új korszak kezdődött el, hogy egy 21 esztendős szingapúri fiatalember viszi el az aranyat. Aki nem mellesleg, már Kazanyban is harmadik volt, öt év óta az Egyesült Államokban él, ahol az austini Texas Egyetem hallgatója.
Újra a tanulópadban
„Rióban, illetve az ott átéltekből megint sokat tanultunk, de az olimpia újabb leckéket is feladott nekem és az edzőmnek. Az edzésprogramomon aligha kell változtatni, az egyes feladatok végrehajtási módján viszont egészen biztos, hogy igen. Nem hittem volna, hogy túl a harmadik X-en is az újítás és a megújulás feladatával kell foglalkoznom, de ha ezen a szinten akarok maradni és állni a versenyt a „Schooling-generáció” új titánjaival, akkor nincs mese, újra be kell ülni a tanulópadba.” – hangsúlyozta Cseh László.
A negyedik olimpiáján is érmet szerző fantasztikus úszó mielőbb szeretne hazaindulni és találkozni a feleségével. Az olimpia előtt felröppent hírt megerősítve végül arról is szót ejtett, hogy az „ő korában” már nem csak a sportteljesítményeivel, hanem a családbővítés gondolatával is foglalkoznia kell…
Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter