Több hatalmat a katonáknak? – Az új alkotmányról szavaznak Thaiföldön
Népszavazás kezdődött vasárnap Thaiföldön a széles körben bírált új alkotmány tervezetéről, amelynek megszavazása esetén a katonai tanács a parlamenti választásokat követően is beavatkozhatna az ország politikai életébe.
A 2014-ben lezajlott katonai puccs óta ez az első alkalom, hogy a délkelet-ázsiai ország állampolgárai élhetnek szavazati jogukkal. Politikai elemzők emiatt úgy vélik, a voksolással valójában a katonai vezetés felett mondanak ítéletet a thaiföldiek.
Az alkotmánytervezet megszövegezésénél a miniszterelnöki tisztséget is betöltő Prajuth Csan-ocsa tábornok hadserege bábáskodott, és Bangkok azt reméli, hogy az alaptörvény hozzájárul a stabil belpolitikai viszonyok fenntartásához Thaiföldön.
A tervezet bírálói – köztük a legnagyobb politikai pártok képviselői – úgy vélik, hogy ha a jelenlegi formájában fogadják el az alkotmányt, az “kőbe vési” a hadsereg befolyását, és valószínűleg nem oldja meg az évek óta tartó politikai viszálykodást.
A tervezet egyik cikke felhatalmazná az alkotmánybíróságot, hogy beavatkozzon a politikai konfliktusokba, egy másik pedig a választás nélkül kinevezett kormányfő hatásköreiről rendelkezik.
Közvélemény-kutatások szerint a referendumon rendkívül szoros eredmény várható.
Bangkok az első eredményeket várhatóan vasárnap este teszi közzé.
Fotó: Wikipedia